Ungvári újra célba veszi a világversenyeket

2010. 09. 06. 15:00
Ungvári újra célba veszi a világversenyeket

Ungvári István (49 kg) remek teljesítménnyel győzött a Hajdúszoboszlón megrendezett I. Papp László-emlékversenyen, a HISE bunyósa két válogatottbeli riválisát, a pécsi Kanalast és a kecskeméti Lakatost is magabiztosan verte.

Nem állítható, hogy könnyű időszak áll az Európa-bajnoki bronzérmes mögött, Ungvári István kimaradt a válogatott edzőtáboraiból, és világversenyeken sem ő képviselte a magyar színeket. Most azonban remek formában bunyózott a fürdővárosban, bizonyította, felkészülten állja a versenyt Kanalassal és Lakatossal.

- Szeretnék újra kijutni világversenyre, ezért meg is fogok tenni mindent – jelentette ki Ungvári István. – Az első meccsen a második menettől éreztem a bunyót, de sajnos a döntőben is „elaludtam” az első három percet. Lakatossal szemben a kecskeméti ob-fináléban elszenvedett vereségért szerettem volna visszavágni, ezért a második menetre úgy mentem ki, hogy többet támadok és folyamatosan nyomás alatt tartom ellenfelemet. Ezt sikerült megvalósítanom, Lakatos le is ment a padlóra. Egyetértek Kertész Henrik edzővel, hogy akár idő előtt befejezhettem volna a mérkőzést, de az az igazság, hogy én is elfáradtam kicsit. Nem kockáztattam, biztonságra törekedtem, a harmadik menetet is hoztam. Nagyon örülök a győzelmemnek, az országos bajnokságon is szeretném bizonyítani, hogy nem a véletlen műve volt a hajdúszoboszlói siker, vissza karom szerezni a magyar bajnoki címemet. 

forrás: harangiboxing

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4384
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel