Ülésezett a Békés Megyei Harcművész Szövetség

2011. 02. 01. 09:20
Ülésezett a Békés Megyei Harcművész Szövetség

A Békés Megyei Megyei Harcművész Szövetség Békéscsabán, a Lencsési Közösségi Házban tartotta meg rendes éves közgyűlését, amelyen hat harcművész irányzat 15 klubja képviseltette magát.

Még a közgyűlés előtt meghallgathattak a résztvevők két rövid előadást a költségcsökkentés és a sportolói szponzoráció köréből. Gregor László V.DAN, a szövetség elnöke egészítette ki az előzetesen írásban kiküldött beszámolót.

A megyei szövetség tartalmas évet zárt, amelyet számos sikeres verseny, rendezvény színesített. A rendezés mindenhol mintaszerű volt, de problémát jelentett az, hogy a mozgósítás nem mindig sikerült. Nem csak versenyeket rendezett a szövetség, hanem szemináriumokat és edzőtáborokat is. Kiemelkedő nemzetközi eseményekre is sor került, és sikeresen épülnek a nemzetközi kapcsolatok is. A szövetségnek a versenyzői és résztvevői létszám növelésében, és a harcművészet, a BUDO még szigorúbb betartatásában kell előre lépnie, megoldást kell találni a sportorvosi engedélyek régóta húzódó problémáira is.

A szövetség gazdálkodása takarékos volt, pénzmaradvánnyal zárta az évet, ami azért is jó, mert tartalék a 2011 év első negyedének feladataira.

A beszámolót a kiegészítésekkel a megyei harcművész szövetség egyhangúlag elfogadta.

Ezután a szövetség felvette tagjai sorában az újonnan megalakult Nippon Seibukan Akadémia Magyarországi Egyesületét. Titkos szavazással döntöttek a hagyományos elismerésekről is. Az év legkiemelkedőbb eredményét elérő harcművésznek adandó „Kiváló Harcművész” díjat Hanicz Nelly, a Békéscsabai Lakótelepi SE válogatott kick-box versenyzője nyerte, aki 2010-ben kétszeres felnőtt Európa-bajnok és háromszoros junior világbajnok lett.

Az edzői munka elismerésének díját, az „Érdemes Mester”címet Lévai Péter harmadik fokozatú kung-fu mester kapja. A közgyűlés a megyei versenynaptár elkészítésével ért véget.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Meglepetésre otthon kapott ki a brit világbajnok
20468
Jake Paul: Igazi bokszolót akartak, most megkapják
6648
Makabu ígéri, hogy ki fogja ütni Canelo-t
2816
„Canelo” a vitathatatlan
2579
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel