Új amerikai szupersztár született

2014. 06. 29. 11:54
Új amerikai szupersztár született

Vasárnap hajnalban a nebraskai Omahában új bokszcsillaga született az amerikai profi ökölvívásnak, ugyanis a helyi Terence Crawford magabiztosan legyőzte Yuriorkis Gamboát.

Jó fél éve az NFL irányító Payton Manning tette híressé Omaha városát, aki a Denver Broncos csapatát vezette be a Super Bowl-ba, úgy, hogy „Omaha” felkiáltással indította a támadókat a rájátszás során. Akkor hetekig sokszor esett szó Omaháról az NFL híradásokban, jelentősen növelve a városba látogató turisták számát.

Ám Omaha vasárnap hajnaltól már „saját jogán” is ismert, és elismert városnak számít, mivel a helyi illetőségű, WBO könnyűsúlyú világelső hihetetlen magabiztossággal győzte le az eddig verhetetlennek hitt kubai szenzációt, Yuriorkis Gamboát.

Két veretlen, ugyanolyan mérleggel (23-0-0; 16 KO/TKO) rendelkező klasszis csapott össze CenturyLink Centerben, ám Gamboa volt a kipróbáltabb, elismertebb, hiszen ő korábban három súlycsoportban is szerzett komoly világszervezet(ek)nél ilyen vagy olyan vb-övet. Terence Crawford viszont csak márciusban szerezte meg a WBO vb-övét, igaz, azt Glasgow-ban, Ricky Burns legyőzésével kaparintotta meg – ami hasonlóan nagy teher, mint hazai pályán bizonyítani.

A küzdelem első két menetében még lassabb volt az összecsapás intenzitása, és inkább Gamboa volt meggyőzőbb. Szintén a kubai volt az, aki a 3. menetben magasabb sebességre kapcsolt, és úgy tűnt, kissé elhúz a címvédőtől. Aztán az alapállását váltogató Crawford is felpörgött, és a 4. körben átvette az irányítást.

A folytatásban kiderült, hogy az amerikai nem csak a magasságbeli különbségét használta jól ki, de az ütemérzéke is kiváló – ráadásul verekedésben is jobb Gamboánál. Mindez az ötödik menettől egyoldalú küzdelmet eredményezett. A kubai az ötödik menetben nem csak padlózott, de a gong után igen ramaty állapotban tért vissza a sarkába. A 6-7. menet kicsit kiegyenlítettebb volt, de Crawford továbbra is irányított.
Gamboa-Crawford.jpgGamboa-Crawford
A 8. körben újból felpörögtek az események, és Gamboa újra padlón találta magát. A kubai mindent egy lapra tett fel a 9. menetben, és ez megbosszulta magát. Terence Crawford (24 győzelem – 0 vereség) kétszer is keményen leütötte kihívóját, és a mérkőzést vezető bíró a második esetnél – hiába állt fel Gamboa – kiszámolta a karibi versenyzőt.

Ezzel a sikerrel egy új amerikai bokszoló sztár született, éspedig a 26 éves Terence Crawford személyében, aki – a mostani meccsből kiindulva – mindent tud az ökölvívásból, s nem lenne meglepetés, ha a következő években igazi világsztárrá válna.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt Pintye Szabolcs
12502
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9365
Dana elintézi, hogy Khabib még egy mérkőzést vállaljon?
7577
Deontay Wilder azt állítja, hogy Tyson Fury mindkét meccsükön csalt
6316
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel