Tyson Fury: Wilder veszélyes, az első menetben kiütné Joshuát

2021. 06. 17. 11:55
Tyson Fury: Wilder veszélyes, az első menetben kiütné Joshuát

Fury csak Wilder után foglalkozik Joshuával.

Egy bírósági döntés miatt kell összecsapniuk ismét.

Július 24-én, Las Vegasban rendezik a harmadik Tyson Fury vs. Deontay Wilder WBC nehézsúlyú világbajnoki címmérkőzést, azt a párharcot, melyet a kényszer szülte; egy bírósági határozat kötelezővé tette Fury számára, hogy újra a korábban legyőzött amerikaival bokszoljon. Ez egyben azt is jelentette, hogy a hosszú hónapokig tárgyalt Fury-Joshua vitathatatlan küzdelem is – egyelőre – kútba esett.

A nyári mérkőzés promótálása a héten megkezdődött – megtartották az első sajtótájékoztatót is. A címvédő Tyson Fury (30 győzelem, 1 döntetlen) hangsúlyozza, hogy az óriási ütőerővel rendelkező Deontay Wilder (42 győzelem, 1 vereség, 1 döntetlen) nagyon veszélyes ellenfél, így komolyan kell venni a párharcot.

„Később foglalkozom Joshuával, most Wilderre, a világ legveszélyesebb nehézsúlyújára koncentrálok. Ő az első menetben kiütné Joshuát. Le kell győznöm őt, hogy aztán Joshua is megkaphassa a 15 perc hírnevet, mielőtt élete legnagyobb verésében részesülne. Nincs személyes ellentétem Wilderrel, bunyós vagyok, akit érdekel az ellenfelet szétverése. Erre születtem. Nem a pénz és a hírnév vonz, nem is az övek, csak a vér és a harc!” – fogalmazott Tyson Luke Fury, a WBC veretlen nehézsúlyú világbajnoka.

Amúgy Fury Wilderrel mérkőzik, addig Joshua szeptember folyamán Oleksandr Usyk-kal csap össze. Ha mindketten nyernek, úgy újrakezdődhetnek a tárgyalások a két brit világbajnok összecsapásáról.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35483
Karacs Attila: K-1 Életmű - A kezdetek
763
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
3979
Az AIBA jelentősen növelte a súlycsoportok számát
1628
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel