Tyson Fury: változtatnom kell

2019. 12. 30. 10:20
Tyson Fury: változtatnom kell

Nem nagy dolgokban, de ő is érzi, hogy kicsit halványabb, mint korábban.

Új edzővel készül Deontay Wilder ellen.

Február 22-én, Las Vegasban rendezik a Deontay Wilder – Tyson Fury összecsapást, a két veretlen ökölvívó visszavágóját. A britek korábbi nehézsúlyú világbajnoka, Tyson Fury (29 győzelem, 0 vereség, 1 döntetlen) nyilatkozott azokról a változtatásokról, melyek szükségesek a győzelme érdekében. Ennek első lépése volt, hogy – mint arról már korábban beszámoltunk – új edzővel, SugarHill Steward-dal készül az összecsapásra.

Azt gondolom, hogy vissza kell térnünk az alapokhoz. Szükség van egy kis változtatásra, mert egy kicsit ellaposodtam. Évek óta ugyanazt csináltam minden nap, ezen kellett változtatnom. - jelentette ki a 31 éves klasszis.

Mint ismert, Fury apja az Otto Wallin elleni kínkeserves győzelem után nagyon kifakadt, és kijelentette, hogy Ben Davison edző nem megfelelő választás az ex-világbajnok számára, s ha nem cseréli le, arra rámehet a karrierje.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt Pintye Szabolcs
15470
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9412
Döntetlen a Mike Tyson vs. Roy Jones mérkőzésen
6353
Mike Tyson visszatérő mérkőzése itthon is látható lesz
4271
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel