Tyson Fury nem Wilderrel bokszol decemberben

2020. 10. 10. 16:59
Tyson Fury nem Wilderrel bokszol decemberben

Wilder egyelőre nem lép szorítóba harmadszor is Fury ellen.

Fury és Joshua is decemberben bokszol, hogy aztán egymás ellen meccseljenek.

A nemzetközi szaksajtó egybehangzó értesülései szerint az eredeti terveknek megfelelően decemberben ringbe lép a WBC (Bokszvilágtanács) nehézsúlyú világbajnoka, Tyson Fury (30 győzelem, 1 döntetlen), hogy kockára tegye trónját. Ugyanakkor az ellenfele nem a korábbi világbajnok Deontay Wilder (42 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség) lesz, hanem egy később megnevezésre kerülő, ranglistás ökölvívó.

A szerződésben rögzített harmadik Fury-Wilder elmaradásával kapcsolatban több dolog merült fel, de valószínűleg a két tényező együttesen eredményezte a párharc törlését; Wilder nem igazán aktivizálta magát a szerződés részleteinek tisztázására érdekében, de a mérkőzés finanszírozásával is voltak gondok, hiszen azt zárt kapuk mögött kellett volna megrendezni.

Fury viszont mindenképp ringbe akar lépni, merthogy fontosnak tartja, hogy tavasszal, a londoni Wembley-ben megfelelő formában álljon ki WBA/WBO/IBF világbajnok Anthony Joshuával (23 győzelem, 1 vereség). Joshua december 12-én az IBF kihívó Kubrat Pulevvel csap össze.

A Fury-Joshua rivalizálást két mérkőzésre tervezik!

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4401
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel