Tyson Fury megígérte, hogy harmadik alkalommal is legyőzi Wildert

2020. 03. 08. 15:15
Tyson Fury megígérte, hogy harmadik alkalommal is legyőzi Wildert

Kétszer már összecsaptak, de jön a harmadik meccs is.

Július 18-án lehet az újabb mérkőzés Las Vegasban.

A WBC (Bokszvilágtanács) nehézsúlyú világbajnoka, Tyson Fury (30 győzelem, 0 vereség, 1 döntetlen) a tervek szerint július 18-án ismét összecsap Deontay Wilderrel (42 győzelem, 1 vereség, 1 döntetlen). Ennek oka, hogy a volt világbajnok amerikai élt a visszavágási záradék adta lehetőséggel, s egy harmadik párharcra hívta Fury-t. A brit világbajnok erről a következőket mondta.

Első alkalommal is megvertem, másodszor is, és egészen biztos vagyok benne, hogy harmadik alkalommal is meg fogom verni. - fogalmazott Tyson Fury, a WBC veretlen nehézsúlyú világbajnoka.

Mint ismert, a két bunyós 2018-végén küzdött először, ahol döntetlen eredményt hirdettek a fordulatos 12 menet után, majd idén február 22-én Fury – hatalmas meglepetésre – végig agresszíven küzdött, és a 7. menetben TKO-győzelmet aratott.

Amennyiben Fury ismét legyőzi Wildert, úgy november végén létrejöhet a Fury-Joshua „álommeccs”, melyen az összes jelentős nehézsúlyú vb-öv terítékre kerül.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4399
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel