Tyson Fury 50 millió dollárért sem állna félre

2019. 09. 09. 09:45
Tyson Fury 50 millió dollárért sem állna félre

Megy az üzengetés Deontay Wilder és Tyson Fury között.

Most éppen egy elméleti problémával foglalkoznak.

Ha minden jól megy, 2020. elején ismét összecsap egymással Deontay Wilder (41 győzelem, 0 vereség, 1 döntetlen) és Tyson Fury (28 győzelem, 0 vereség, 1 döntetlen) – amennyiben mindketten győztesen hagyják el a ringet a következő mérkőzésükön.

Ugyanakkor van egy elméleti lehetőség, hogy a WBC világbajnok Wilder esetleg össze tud csapni a december 7-i Ruiz-Joshua WBO/WBA/IBF visszavágó győztesével, feltéve, ha az IBF kötelező kihívó Kubrat Pulev mellett Tyson Fury is úgymond félreáll. Utóbbit Wilder fel is szólította, hogy ha rajta múlik, ne álljon a címegyesítés útjába. Ezzel kapcsolatban Fury a következőket mondta.

Hallottam, hogy Wilder fizetni akar, de én 50 millió dollárért sem állnék félre, mivel engem csak a győzelem érdekel. Az igazság, hogy Wilder nem akar velem harcolni. Nem tudott legyőzni az első meccsünkön sem, amikor én 3 év kihagyás után bokszoltam ellene. Most, hogy ismét formába lendültem, még annyi esélye sincs, mint akkor. És ezt ő is tudja. Nem érdekel, hogy hány öve van. A győzelem a fontos. Wilder legyőzése számomra többet jelent, mint bármilyen öv! - jelentette ki Tyson Fury, aki szombaton Las Vegasban lép ringbe, éspedig a szintén veretlen Otto Wallin ellen.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32780
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel