Tudományos konferencia az aikido-ról, és a harcművészetekről Makón

2020. 09. 18. 16:02
Tudományos konferencia az aikido-ról, és a harcművészetekről Makón

Hetedik alkalommal került megrendezésre a Nemzeti Aikido Szövetség és az Eötvös Loránd Tudományegyetem aikido-val kapcsolatos tudományos konferenciája. A makói József Attila Városi Könyvtárba az idén a koronavírus miatt csak hazai résztvevők tudtak eljönni, de ez semmit sem csökkentette a rendezvény színvonalát, köszönhetően a mintaszerű rendezésnek és a felkészült előadóknak. Márton Imre VI.DAN a Makói Budo Klub vezetője, a színvonalas rendezvény főszervezője először 2014-ben Hódmezővásárhelyen, majd 2016 évtől Makón rendezte meg a konferenciát. Bár a járványhelyzet miatt próbáltak megfelelni a járványvédelmi követelményeknek, így is, a megfelelő távolságtartás mellett is szép számú érdeklődő vett részt a konferencián. Márton mester köszöntője után a Makó Budo Klub aikido szakosztályának utánpótlás csoportjának bemutatóját tekinthették meg a vendégek ráhangolásként.

Czirbus Gábor alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, kitérve arra is,mit jelent az aikido és a Makói Budo klub Makó városának életében – egy támogató laikus szemével. Dr. Simicskó István 5. fokozatú wing tsun mester, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke szerint a harcművészeteknek van sport és művészet része is, de a magyar oktatási rendszer nem művészetként közelíti meg, pedig mind az oktatás, mind a honvédelemi nevelés, a hadművészet is hasznosíthatná elemeit. „A harcművészetek szerepe a honvédelmi nevelésben” című előadásában kitért arra a programra is, amely során honvédelmi sportcentrumok épülnének, otthont adva a harcművészeteknek is. A 2 dan mesterfokozatú prof. Dr, Borhy László akadémikus, az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem rektora –egyben a rektori konferencia elnöke – nagyon érdekes előadást tartott az ókori arénák, a római amphiteatrumok nézőteréről, az ókori „VIP-páholyokról”, az ülőhelyek méretéről. Előadása, „A császár az arénában – Az ülőhelyek elosztásának szempontjai a római amphiteatrumokban” egyben bizonyította, hogy igenis lehet komoly tudományos tartalmat érthetően, élvezhetően átadni az érdeklődőknek. Székely Klára, az ELTE Savaria Gazdálkodástudományi Tanszékének adjunktusa „Az aikido és az etikai nevelés” című előadását az általános iskolába etikát tanító pedagógusok is biztosan érdeklődéssel hallgatnák meg. Rendkívül érdekes volt Dr. Czirók Gábor makói sebész szakorvos „Sportsérülések a harcművészetekben” című összefoglaló, tematikus előadása, hiszen a harcművészetek, jellegükből adódóan gyakran találkoznak ezzel a problémával. Pintérné Gazdag Anett VI.DAN az aikido szellemiségéről és személyiségfejlesztő szerepéről szóló előadásában összehasonlította a kun-fu, az aikido és a judo mérési eredményeit a különböző lelki és fizikai összetevőkben. Tanulságos volt!

Az utolsó előadás az örök problémát jelentő jogos védelmi helyzet megítéléséről szólt Dr. Müller Csaba, érdekes szempontból, hiszen ügyészből lett ügyvéd, így mind a két fél álláspontját is be tudta mutatni.

A konferencia elérte célját, hiszen a változatos témájú, közérthető előadások számos új gondolat, elképzelés elindítását is szolgálták. Egyben bizonyította, hogy az aikido nem csak egy küzdelmi mód a sok irányzat közül, hanem egy komoly elméleti alapokkal és szellemiséggel rendelkező harcművészet.

A tartalmas délelőtt után, délután tartották a Nemzeti Aikido Szövetség tisztújító közgyűlését.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4401
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel