Tóth László 30 másodperces kiütéssel üzent Petrányi Zoltánnak

2010. 11. 18. 18:17
Tóth László 30 másodperces kiütéssel üzent Petrányi Zoltánnak

Még szerdán öt hivatásos ökölvívó mérkőzést rendezett a Profibox Promotion az óbudai Flórián téren található Gilda Max edzőközpontban.

Komjáthi László.jpgKomjáthi László.jpg

Mindjárt az első párban lépett kötelek közé az egykori könnyűsúlyú Magyar-bajnok Komjáthi László, aki az eredetileg thai-bokszos román Techeres Ion Alexandrúval küzdött 4 menetben. A felek mindjárt az első körben egymásnak estek, és komoly ütésváltásokat, látványos küzdelmet láthatott a publikum. Úgy tűnt, hogy a magyar bunyósnak meg kell szenvednie a győzelemért, ám a szünetben megrázta magát, és komoly verésben részesítette a románt. A negyedik menetben már csak az volt a kérdés, hogy a vérző Alexandru végigállja-e a mérkőzést. Ez végül sikerült neki, de pontozással természetesen (39-35 arányban) Komjáthi nyert.

Váltósúlyban Kubicsek Antal simán, alig fél perc alatt elintézte a debütáló Széchényi Máriót (TKO1), hasonlóan a Petrányi Zoltán elleni december 14-i címmérkőzésre készülő Tóth Lászlóhoz (8 győzelem – 1 vereség), aki Zsálek Gáborral ugyanennyi időt töltött a kötelek között.
Hafner Ferenc.jpgHafner Ferenc.jpg

Nagyközépsúlyban Hafner Ferenc (2 győzelem – 0 vereség) az erdélyi, thai bokszos alapokkal rendelkező Patakfalvi Róberttel küzdött. Jó mérkőzés volt, de Hafner végig irányított, ellenfelére az első menetben számolt is Döry Miklós ringbíró. A vége 40-35 arányú Hafner siker.

További eredmény
Varga István p.gy. Balogh Gábor (40-36)

A gála legjobb mérkőzésének választott Komjáthi-Alexandru küzdelem két menetét a monokli.com ITT tette közzé.!
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel