Törteli Balázs: sokat erősödtem
Kedden a „Gentlemen Fight Club” nevű teremben rendezett gálán lépett kötele közé a feltörekvő nagyváltósúlyú reménység, Törteli Balázs.
„Nem sikerült megegyeznem a Ferobox tulajdonosaival,vezetőivel, így külön váltak az utjaink, egyenlőre. De ki tudja, mit hoz a jövő?” – fogalmazott tömören a 20 éves bunyós. „Jelenleg nincs menedzserem! Edzőm Turós Arnold szervezett be erre a GFC gálára. Az anyagi részét pedig a szponzoraim rendezték.”
Törteli Balázs (4 győzelem - 0 vereség) karrierje első három mérkőzését pontozással nyerte meg, kedden viszont idő előtt nyert, ami fontos előrelépés lehet.
Törteli Balázs.jpgAz ökölvívó jobb keze csütörtökön viszont gipszben volt, ennek okairól is faggatta Törteli Balázst a monokli.com portál. Mint kiderült, Turós Arnold tanítványa kedden sérült meg.
„Mérkőzés után már fájlaltam a csuklom, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Edzőm utasítására viszont azért csütörtök délelőtt bementem meg röntgeneztetni a kórházba, ahol kiderült, hogy egy törés látható a csuklómon. Egyenlőre egy hétre kaptam sínt a kezemre, majd jövőhéten megyek kontrollra, ahol meg tudom, hogy mennyi ideig kell gipszben lennem. De nem szomorkodok, amint tudok, megyek futni - és bal kézzel már edzek is.. Azt gyakorlom majd, amit lehet, jobb kéz nélkül is!”
