Tony Thompson kipihente magát, visszatér

2013. 10. 22. 22:57
Tony Thompson kipihente magát, visszatér

A korábbi többszörös vb-kihívó amerikai nehézsúlyú veterán, Tony Thompson (38 győzelem – 4 vereség) pihent egyet, és a folytatás mellett döntött.

A 42 éves versenyző idén háromszor is kötelek közé lépett, és méltán érdemelte ki a szurkolók tiszteletét: februárban és júliusban a brit David Price ellen meccselt, és mindkét alkalommal kiütéssel nyert Liverpool-ban. Augusztus végén a nehézsúly egyik leginkább figyelemre méltó feltörekvő reménységével, a bolgár Kubrat Pulevvel (18 győzelem – 0 vereség) szállt ringbe, és bár 12 menetben egyértelmű vereséget szenvedett, Németországban is bebizonyította, van még benne néhány jó mérkőzés.

„Kipihentem magam, ismét az edzőteremben vagyok” – nyilatkozta. „Jól érzem magam, erős vagyok. És keresem az újabb lehetőségeket. Ami Deontay Wildert illeti, ő azt mondja, hogy bokszolna velem, de a menedzsmentje hallani sem akar erről. Fury, Povetkin, Adamek. Nekem nem számít. Én és a csapatom várjuk az ajánlatokat.”
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elment a harcos
16390
David Price megerősítette, hogy visszavonult
8542
Horror kiütéssel tért vissza Callum Smith - videó
6553
Naseem Hamed elég durván nekiment Anthony Joshuának
6229
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel