Több szempontból meglepetés Amir Khan következő küzdelme

2019. 05. 31. 12:19
Több szempontból meglepetés Amir Khan következő küzdelme

A korábbi kétszeres világbajnok július 12-én bokszol legközelebb.

Meglepetésre Szaúd-Arábiában húz kesztyűt.

A nap folyamán meglepetésre bejelentették, miszerint a korábbi kétszeres világbajnok Amir Khan (33 győzelem, 5 vereség) július 12-én, Szaúd-Arábiában lép ringkötelek közé. A helyszín ugyan nem ismeretlen a boksz barátainak, hiszen tavaly itt rendezték a WBSS nagyközépsúlyú döntőjét, ám Jeddah városa ennek ellenére nem az a tipikus meccshelyszín.

Szintén megjelent, hogy „King Khan” ellenfele a 27 éves indiai Neeraj Goyat (11 győzelem, 3 vereség, 2 döntetlen), ami Khan pakisztáni származása, illetve a helyszín miatt kifejezetten pikáns párosítás. Az összecsapásért a brit színekben versenyző öklöző 8,8 millió dollárt fog kapni.

Izgalmas kihívás előtt állok. Ez az első alkalom, hogy egy pakisztáni származású brit bunyós egy indiaival csap össze, amely végül közel hozhatja a két nemzetet. Szeretnék köszönetet mondani a szaúdi kormánynak, és a sportigazgatásnak, hogy megadta nekem ezt a lehetőséget. Hiszek a sport gyógyító erejében. - fogalmazott Amir Khan a meccs bejelentése után.

Khan legutóbb áprilisban bokszolt, éspedig Terence Crawford ellen, akitől a 6. menetben TKO-val kapott ki.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4401
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel