Szombaton szabadtéri bokszgála Szegeden

2018. 08. 09. 10:49
Szombaton szabadtéri bokszgála Szegeden

Szombaton szabadtéri bokszgála kerül megrendezésre Szegeden.

„A negyedik gong” című gála programjában egy Európa-bajnoki címmérkőzés is helyet kapott.

Szombaton, 18 órai kezdéssel szabadtéri profi ökölvívó gálát rendez a Global Sport Event Kft a szegedi Tesco parkolójában (Szeged, Rókusi körút), melynek programjában címmérkőzés is helyet kapott.

globalsport-event-20180811Az esemény plakátja

A főmérkőzésen a WBL (Word Boxing League) nevű, amerikai irányítású szervezet Európa-bajnoki övéért fognak küzdeni. A kisváltósúlyú (63,5 kg) címért a helyi illetőségű Magyar Kinga, valamint a szerb Marija Raznatovic fog ringkötelek közé lépni, mely meccsnek külön pikantériája, hogy mindkét hölgy szép amatőr sikerek után lett hivatásos ökölvívó. Elmondható, hogy kifejezetten kemény ellenfelet kapott a 22 éves magyar lány, hiszen Raznatovic többszörös szerb országos bajnok, mediterrán bajnok, illetve világkupa győztes kick-bokszos.

Magyar számára komoly lehetőség ez az összecsapás, mivel győzelme esetén lehetősége nyílik a szervezet világbajnoki címéért bokszolni az Egyesült Államokban.

Az esemény programjában az alábbi mérkőzések kerülnek megrendezésre
  • Bartus Ferenc – Dein Csaba, 4 menet
  • Pistor Tímea – Szabados Szilvia, 4 menet
  • Garaguly Pál – Czene László, 4 menet
  • Oláh Pál – TBA, 4 menet
  • Varga Csaba – Varga Tibor, 4 menet
  • Berta Máté – Gredeljevic Szasa, 4 menet
  • Bába Richárd – Kaszás Dávid, 4 menet
  • Kéri Valentina – TBA, 4 menet
  • Gerebecz József – Dukai Béla, 4 menet
  • Magyar Kinga - Marija Raznatovic, 8 menet
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség Hivatásos Tagozata (MÖSZ HT) által felügyelt, a Global Sport Event Kft által szervezett bokszgálára a belépés ingyenes. Az esemény és a címmérkőzés supervisora Győryné Tóth Zsuzsanna lesz.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5670
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32774
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel