Szombaton ringbe lépnek Hódmezővásárhely büszkeségei

2022. 09. 23. 08:30
Szombaton ringbe lépnek Hódmezővásárhely büszkeségei

Szeptember 24-én szombaton este nyolc órakor kezdődik a Kiliti-Promotions által szervezett harmadik Vass nemzetközi ökölvívó gála.

Az est főmérkőzését Berki Ferenc Jr. vívja majd, de mellette négy helyi harcost is láthatunk majd küzdeni, akik már jó ideje a hódmezővásárhelyi klubban készülnek.

Hódmezővásárhelyen nagyon rég óta szeretik és űzik az ökölvívást, azonban Cserényi Csaba és Tóth Zsolt munkássága évek óta egyre jobban látszik a hazai boksz térképén. Kovács Pál fantasztikus teljesítményt nyújt amatőr és profi szabályrendszerben is, de nem szabad megfeledkezni a fiatal Balog Márkról sem, aki élete első hivatalos ütközetére készül. A két szimpatikus magyar sportember mellett kettő kifejezetten magas minőséget képviselő ukrán bokszoló is edz a helyi klubban, mi több szombaton ringbe is lépnek. Maksym Pylypets és Philip Akilov egyaránt nagyközépsúlyban osztják majd a pofonokat akárcsak Kovács Pál. Mind a négy helyi ökölvívó négy mentes küzdelmekben vesz majd részt.

A gálán ringbe lép még Berki Ferenc Jr. is, aki a georgiai Sandro Jajanidze ellen készül egy nyolc menetre kiírt visszavágóra. Azonban nem csak meglett profik fognak küzdeni a Hódtói Sportcsarnokban szombat este, hanem a Kiliti Akadémia két növendéke is ringbe lép, hogy bemutassa tudását. Péntek Martin és a Pajor Patrik a szegedi ökölvívó klub versenyzői ellen lépnek majd ringbe három menetre kiírt bemutatómeccsen. Az ökölvívás szerelmesinek további jó hír, hogy Kótai Mihály díszvendégként lesz majd jelen az eseményen és a szegedi ökölvívás jelenlegi legnagyobb lakajka a nagyközépsúlyú Kis Máté is elfogadta a szervezők meghívását. Az esemény ringspeakere Perutek János lesz, aki idén ősszel ünnepli húsz éves szakmai évfordulóját.

A belépőjegyek rohamosan fogynak, de azért még lehet vásárolni a cooltix.hu oldalon. A rendezvény pontosan esete nyolc órakor fog kezdődni a hódmezővásárhelyi Hódtói Sportcsarnokban.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Lomacsenko: Mindenki láthatta, hogy mi történt
2079
Canelo győzelemmel tért haza
783
Haney pontozással nyert Loma ellen
682
Haney könnyű éjszakára készül Loma ellen
300
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel