Szili István EBU-EU címmérkőzésen térhet vissza

2014. 02. 11. 18:21
Szili István EBU-EU címmérkőzésen térhet vissza

Sajtóhírek szerint a 31 esztendős középsúlyú reménység, Szili István meccsajánlatot kapott az Európai Bokszuniótól.

Mint ismert, a Svájcban élő kiválóság tavaly augusztusban Romániában meccselt a WBO interkontinentális övéért, éspedig a török Gökalp Özekler (15 győzelem – 1 vereség – 1 döntetlen) ellen, amely küzdelem – a magyar szurkolók többsége által vitatott módon – csak döntetlenre, és nem Szili győzelemmel végződött.

Azóta nem sokat hallottunk az egykori magyar válogatott versenyzőről, ám néhány napja az olasz sajtóban megjelent, hogy Szilit, valamint a 34 éves Matteo Signanit (20 győzelem – 4 vereség – 2 döntetlen) jelölte az EBU, hogy küzdjenek meg a betöltetlen Európai Uniós bajnoki címért.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy Szili István (17 győzelem – 0 vereség – 1 döntetlen) ringbe is lép az igazából nem kiemelkedően nagy presztízsű, de „ugródeszkának” kiválóan alkalmas övért. Az olaszok viszont érdeklődnek a lehetőség iránt, és május 2-át jelölték meg a küzdelem lehetőséges dátumának. (Az EBU weblapja szerint, nem feltételes módban, Riminiben lesz a küzdelem.)
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5655
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32738
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4271
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
96
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel