Szigeti Patrik nem jutott a legjobb nyolc közé

2009. 05. 26. 12:20
Szigeti Patrik nem jutott a legjobb nyolc közé

A Junior Világbajnokság harmadik versenynapjának késő esti programjában 22 pár lépett a kötelek közé, a cél ezúttal is a legjobb nyolc közé jutás volt.

Számos kiváló mérkőzést, szoros összecsapást láthatott a helyi közönség, és az A1+ televízió nézői, de minket elsősorban a késő esti programban fellépő magyar Szigeti Patrik (75KG) érdekelt.

A még 15. életévét be sem töltő Szigeti Patrik megnyerte az Utánpótlás Olimpiát idehaza, valamint Szlovákiában egy héttel ezelőtt az Olimpiai Reménységek tornáját is, de ennek ellenére igen kevés nemzetközi tapasztalattal rendelkezett. Kortársa, és egyben ellenfele, a német Roman Fress nem bízta a véletlenre kettejük találkozóját, mindhárom menetet egyaránt 2:0-ra nyerte meg, így 6:0-s összesítéssel Szigeti Patrik kiesett. 

Eredmények:
75KG : Roman Fress (német) – Szigeti Patrik (PRSC) 6:0 

A keddi versenynap párosításai a legjobb nyolc közé jutásért:
60KG : Burai János (Szolnok) – Nika Csacsanidze (grúz)
63KG : Szilvai László (Nyíregyháza) – Kiriakosz Szpanosz (ciprusi)
66KG : Szabó Szilárd (Debrecen) – Vito Jelcsics (horvát)
80KG : Tóth Alex (Vasas-Süllős) – Dogan Er (török)

Írta: Kincses Tibor szakíró - boxing.hu

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Meglepetésre otthon kapott ki a brit világbajnok
20469
Jake Paul: Igazi bokszolót akartak, most megkapják
6651
Makabu ígéri, hogy ki fogja ütni Canelo-t
2818
„Canelo” a vitathatatlan
2581
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel