Szigethalmon is harapnak a Pitbullok

2010. 03. 18. 10:41
Szigethalmon is harapnak a Pitbullok

Újabb klubbal bővült az egykori kick-boksz világbajnok, Sándor György alapította Pitbull Team-család: a küzdősportok iránt érdeklődők már Szigethalmon is jelentkezhetnek a „harci kutyák” gyakorlásaira. A tréningeket Jóni Zsolt edző vezeti.

- Mindenekelőtt hálás köszönet Sándor Györgynek, hogy amikor egy évvel ezelőtt nem volt hol edzenünk, versenyzőimmel befogadott minket a soroksári bázisra – fejezte ki háláját Jóni Zsolt a mester felé. – Mára úgy alakult a helyzetünk, hogy a szigethalmi Freetime Fitnessben (Karinthy Frigyes utca 9.) otthonra találtunk, így várjuk a küzdősportok iránt kedvet érző fiatalokat. Jelenleg 10-12 versenyző látogatja az edzéseket, köztük a világklasszis Freddy Kemayo ellen Marseille-ben meccselő Rafijev János. Fő irányvonalunk továbbra is a muaythai-, a K-1- és a K-3 szabályrendszer, ezekben a stílusokban szeretnénk kiemelkedő eredményeket elérni. Szakmai kapcsolatunkat a Sándor György vezette soroksári bázis mellett a Kovács Szabolcs irányította Pitbull Team Debrecennel is szorosra fűzzük a jövőben.

Edzések helye: Szigethalom, Freetime Fitness (Karinthy Frigyes utca 9.)
Ideje: hétköznap délelőttönként, kedd és csütörtök 19:30-tól 21:00-ig.

Jóni Zsolt szeretettel várja a küzdősport iránt kedvet érző fiatalokat! Érdeklődni a helyszínen, valamint a 30/9956-444 telefonszámon.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Meglepetésre otthon kapott ki a brit világbajnok
20534
Makabu ígéri, hogy ki fogja ütni Canelo-t
2870
Fury és Paul is rosszat ígér a másiknak
2346
Teofimo Lopez csalást kiáltott
2041
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel