Szerdán boksznagyüzem volt a GFC-ben

2014. 04. 17. 02:16
Szerdán boksznagyüzem volt a GFC-ben

A Profibox Promotion szerdán profi meccseket rendezett a budai Gentlemen Fight Club edzőközpontban.

Szerdán ismét hivatásos ökölvívó mérkőzéseket hozott tető alá a Profibox Promotion, a vállalkozás budai edzőközpontjában, a Gentlemen Fight Clubban, ahol – többek között – egy középsúlyú „minitornát” is láthatott a közönség.
Elég komoly meglepetéssel fejeződött be az esemény egyetlen nehézsúlyú mérkőzése, a Tóth László – Oláh Csaba párharc. A veterán, már 46 éves Oláh ugyanis az első menetben szétdulakodta a küzdelmet, majd a másodikban váltott, s több jó ütéssel meglepte riválisát - végül ki is ütötte meglepett ellenfelét (KO). Nagyközépsúlyban Hiba Sándor (2 győzelem – 0 vereség) már az első felvonásban eldöntötte a Száva János elleni összecsapást, miután kétszer is testen padlóztatta riválisát (TKO). Könnyen emészthető, jó küzdelmet hozott a Sánta Krisztián – Petrovics János meccs is, melynek során a frissebb, atletikusabb Sánta (7 győzelem – 2 vereség – 2 döntetlen) egyhangú pontozással legyőzte nagyot küzdő riválisát.
Hiba vs SzávaHiba vs Száva.jpg
Két veretlen nagyközépsúlyú reménység, Papp Zoltán, valamint a kubai származású Ericles Torres Marin is összecsapott hat menetben. A változatos, de nehezen pontozható küzdelem pontozással fejeződött be, s a végeredmény döntetlen (59-55, 57-57, 56-58) lett – mellyel egyik versenyző sem volt igazán elégedett.

A középsúlyú torna első mérkőzésén Szekeres Norbert, valamint Munkácsy Lajos csapott össze. A mostani mérkőzésük egyben visszavágó is volt, hiszen tavaly nyáron egyszer már megküzdöttek, amely párharcot Munkácsy megosztott pontozással nyert meg. Szerdán viszont Szekeres volt a jobb, ugyanis küzdelmes meccsen, menetet sem veszítve, egyhangú pontozással győzött. A másik elődöntőben Albert Ferenc és Ambrus Gábor csapott össze. Látványos, jó küzdelem alakult ki a két versenyző párharcából, ám Ambrus a menet végén megsérült, s a ringorvos tanácsára a bíró félbeszakította a küzdelmet. Természetesen az egészséges Albert mehetett tovább a döntőbe, ahol remek bokszot bemutatva, nem csak jó, de igazán látványos mérkőzésen többségi döntéssel felülmúlta Szekerest – így ő nyerte a középsúlyú minitornát. A végeredmény hozott némi indulatot, de kívülről nézve egyértelműen jó döntést hoztak az ítészek – egy rögtönzött közvélemény kutatás alapján is.
Szekeres vs AlbertSzekeres vs Albert.jpg
További eredmények
Szántó Zoltán UD4 Babik István
Vári Gergő UD4 Gyalog Zsolt
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4392
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel