Szentendrén randevúznak a Muay Thai harcosok
Március 25-én, vasárnap 13 órától Szentendrén (Kőfaragó utca 4. Vitall Fitness) kerül megrendezésre a Fight Night Hungary IFMA amatőr Muay Thai liga harmadik fordulója.
A Figh Night sorozat fináléjában már csak a legjobbak vehetnek részt, súlycsoportonként a négy versenyen megszerzett pontok alapján négy-négy fighter kap meghívást. Érdemes küzdeni, mert a szeptemberi, Szentpéterváron megrendezésre kerülő IFMA világbajnokságra a versengés legjobbjai közül jelöli ki a csapattagokat Rehák György, a Magyar Kick-box Szövetség thai-box szakágának igazgatója. Természetesen a szakember ott lesz vasárnap a Duna-parti bunyón, s árgus szemekkel figyeli majd a harcosok teljesítményét.
Jól mutatja a vasárnapi Fight Night-buli iránti érdeklődést, hogy a felnőtt B, a junior és a női kategóriában is sok nevezés érkezett, borítékolható, nem fognak unatkozni a versenyre kilátogatók.
A verseny előtt a Magyar Kick-box Szövetség kötelékébe tartozó thai-boksz szakág összejövetelt tart, melyen részt vesz az MKSZ elnöke, a MOB alelnöke, dr. Leyrer Richárd is. A megbeszélésen az edzők, klubvezetők egyeztetik a minél eredményesebb szereplés érdekében elvégzendő edzésmunkát, kitűzik a az esztendőben megvalósítandó szakmai célokat, feladatokat.
- Az IFMA a SportAccord tagja, a nemzetközi szervezet komoly lépéseket tesz, hogy szakág felkerüljön a nyári olimpiai játékok programjába. Magyarországon a thai-box a Magyar Kick-box Szövetség felügyelete alá tartozik, ezért igen jók a kilátások arra, hogy előbb-utóbb részt vehessünk földkerekség legnagyobb sportrendezvényén. Mindenkit szeretettel várunk versenyeinkre, az ajtónk nyitva áll – jelentette ki Rehák György, a Magyar Kick-box Szövetség thai-box szakágának igazgatója.
Fight Night Hungary IFMA amatőr Muay Thai liga harmadik forduló
Verseny helye: Szentendre, Kőfaragó utca 4. Vitall Fitness
Verseny kezdési időpontja: 2012. március 25 vasárnap 13 óra.
Belépő: 600 forint.
A szentendrei viadal előtt egy nappal, március 24-én, szombaton 10 órától Pokorádi Balázs főbíró vezetésével a Re-Gym termében (Budapest, VI. ker. Szív utca 16.) kerül megrendezésre a thai-boksz bírók éves szemináriuma és licencújító vizsgája.