Szellő Imre már biztos érmes a boksz-Eb-n

2011. 06. 21. 20:21
Szellő Imre már biztos érmes a boksz-Eb-n

Élete első felnőtt világversenyes érmét szerezte meg kedden Szellő Imre, aki a 81 kg-osok negyeddöntőjében segédpontokkal legyőzte a török Sayak Canert az ankarai ökölvívó Európa-bajnokságon.

A világbajnoki és olimpiai ötödik helyezett félnehézsúlyú magyar bokszoló 13-13-as döntetlent követően bizonyult jobbnak a segédpontoknak köszönhetően. A legjobb négy között a szerdai szünnapot követően egy olasz vagy egy ír riválissal találkozik. 

Szellő ImreSzellő hétfőn látványos sikerrel mutatkozott be az Eb-n, s Bacskai Balázs vasárnapi, illetve Káté Gyula keddi veresége után benne bízott a szakvezetés, hogy megszerzi a magyar csapat első érmét a török fővárosban.
Azt már előzetesen is sejteni lehetett, hogy az elmúlt évet a félprofi WSB-sorozatban töltő Szellőnek nemcsak riválisával, hanem a pontozókkal is meg kell majd küzdenie, miután a hazai versenyző már a nyolc közé is komoly segítséggel jutott be. A meccs igazolta a magyar félelmeket, Szellő hiába dominált az egész meccsen, végig ellenfele vezetett: az első menet után egy, a második után pedig két ponttal. A nagyon összeszedetten öklöző Szellő azonban a hajrára sem pánikolt be, nagyon kemény ütésekkel bombázta riválisát, s az óriási fölény végül - hacsak segédpontokkal is, de - a pontozólapon is érvényesült. 

"Az volt a legfontosabb, hogy fejben végig egyben maradjak, s úgy érzem, ezzel nem is volt probléma. Azt hiszem, rengeteget köszönhetek a WSB-sorozatban eltöltött időnek, különösen annak a négy hónapnak, amikor teljesen magamra voltam utalva, mert sokat segített a koncentrációban. Boldog vagyok, hogy megvan az első világversenyes érmem" - mondta Szellő Imre. 

Korábban a 49 kilós Lakatos István 15-10-re kikapott a bolgár Georgi Andonovtól, míg a 64 kg-os, kétszeres világbajnoki bronzérmes Káté Gyula 22-14-re maradt alul az olasz Vincenzo Mangiacapréval szemben. 

A keddi negyeddöntőkből még egy magyar kerülhet a dobogósok közé: Bernáth István (+91 kg) a szupernehézsúly legjobbjával, az olimpiai és világbajnok olasz Roberto Cammarellével találkozik.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4397
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel