Szellő Imre lemondott egyik címéről

2017. 04. 25. 13:54
Szellő Imre lemondott egyik címéről

Szellő Imre lemondott a Mb-i övéről, így Darmos Józsefé a cirkálósúlyú trón.

A Felix Promotion cirkálósúlyú klasszisa, Szellő Imre (17 győzelem, 0 vereség) hivatalosan is lemondott a súlycsoport magyar bajnoki címéről.

A 33 éves ökölvívó szombaton, Tóth Tamás „Barbár” legyőzésével (TKO5) szerezte meg ismét a kategória hazai trónját, egyszersmind győzelmével megvédte a WBO (Bokszvilágszervezet) interkontinentális címét. A Boxrec.com számítógépes összesítése alapján a legmagasabban rangsorolt magyar profi ökölvívó, úgy döntött, hogy lemond a visszaszerzett Magyar bajnoki övről. Mindez azt jelenti, hogy a hétvégi székesfehérvári bokszgálán megrendezett Darmos – Bozai párharc győztesét, vagyis Darmos Józsefet a Magyar Ökölvívó Szakszövetség Hivatásos Tagozata (MÖSZ HT) immáron nem interim (ideiglenes), hanem teljes jogú magyar bajnokként ismerheti el.
Darmos JózsefDarmos
Darmosnak, a MÖSZ HT szabálykönyvének értelmében, hat hónapon belül meg kell védenie címét a szövetség által kijelölt ökölvívó ellen. A címért, a veterán Petrányi Zoltán, a békéscsabai Lődi Tamás, és/vagy a korábbi bajnok Tóth Tamás „Barbár” jöhet szóba kihívóként.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel