Szebelédi Renáta látványos címvédő mérkőzésre számít

2013. 04. 23. 12:51
Szebelédi Renáta látványos címvédő mérkőzésre számít

A WBC légsúlyú világelsője, Szebelédi Renáta május 19-én Japánban védi övét, éspedig a helyi Shindo Go ellen. A felkészülés folyik.

A Feja Promotion 19 éves bajnoknője már a meccs hivatalos bejelentése előtt edzésbe állt, s az elmúlt héten Németországban is eltöltött egy hetet, ahol a GBU és a WIBF minimumsúlyú vb-meccsre készülő Özlem Sahinnal (14 győzelem – 0 vereség – 1 döntetlen) tudott sparringolni.

„Pont jókor jött ez az egy hét, mert kiszakított az otthoni munka monotonitásából, és mivel régen nem volt mérkőzésem, a ringrozsdát is leráztam magamról” – fogalmazott Szebelédi Renáta a monokli.com oldalnak. „A kesztyűzések mellett voltak szakmai, erőnléti és erősítő edzéseink, úgyhogy esténként nem kellett ringatni, és az izomláz sem került el.”

A 25 éves ellenfél képességeivel – a Mariana Juarez elleni küzdelméből kiindulva – tisztában van a magyar lány, erős, jó bokszolónak tartja, és látványos mérkőzésre számít ellene.

„Hozzám hasonlóan férfias stílusú, agresszív ökölvívó, aki előrefelé szeret bokszolni” – folytatta a budapesti amazon. „A statisztikája alapján ugyan nincs gond az ütőerejével, de ez csak a szorítóban fog kiderülni. Azt vettük észre, hogy kicsit lógatja a kezét, úgyhogy meg kell majd próbálnom minél többször keresztbeverni. Látványos küzdelemre számítok, és nem tartok arról, hogy Japánban kell megvédenem az Olaszországban szerzett címem. Úgy kell majd bokszolnom, hogy ne érhessem meglepetés.” 

Szebelédi Renáta WBCSzebelédi Renáta WBCSzebelédi Renátának korábban voltak gondjai a fogyasztással, nem véletlen, hogy magasabb súlyban is voltak címmérkőzései. De ez már a múlté.

„Stuttgartban boksznadrágban, és felsőben 51 kiló voltam, azaz fürdőruhában már egy hónappal a mérkőzés előtt be tudnék mérni. Ez nagyon jó, mert ha a fogyasztással nem kell bajlódnom, több erőm marad a ringben” – mondta. „Tavaly még iskolába jártam, ezért a táplálkozásom sem volt tökéletes. Így utólag bevallhatom, hogy sok extra munkát kellett végeznem a súlyhozás végett.”

A bajnoknő felkészülésébe még egy hét külföldi edzőtáborozás van beiktatva: hamarosan Tel Avivba (Izrael) utazik, hogy az ottani hölgyekkel tudjon sparringolni, de a csapattal tart a vecsési Szűcs Szabina is, akinek a stílusa nagyon hasonlít a japán kihívóéra.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32778
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel