Szavazzunk, hogy Erdei Zsolt kapja a rangos díjat

2010. 11. 10. 10:21
Szavazzunk, hogy Erdei Zsolt kapja a rangos díjat

A Prima Primissima Díjat Demján Sándor a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) támogatásával alapította 2003-ban. Célja a magyar értelmiség eredményeink megőrzése, a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztésének erősítése. Az idei jelöltek között ott van Erdei Zsolt sporttársunk, két kategória (félnehézsúly, cirkálósúly) veretlen profi világbajnoka, aki november 20-án, Atlantic City-ben tér vissza a szorítóba egyéves kényszerpihenőt követően.

Az alapítványi formában felajánlott és tíz évre szóló több mint két milliárd forintot évente osztják ki a kiemelkedő tevékenységet felmutató nyertesek között. Jelölteket a VOSZ megyei és szekcióelnökei, a társadalmi tanácsadó testület tagjai, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagjai, illetve érdekvédelmi, szakmai és civil szervezetek állíthatnak. A Díjra jelölhetők köre: azok a magyar állampolgárságú magánszemélyek, magyarországi székhelyű jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező társaságok, társadalmi szervezetek és alkotóközösségek, akik/amelyek a díjazás alapjául szolgáló tevékenységüket a Magyar Köztársaság területén végzik. A Prima Primissima Alapítvány és a társadalmi tanácsadó testület a jelöltek listájáról titkos szavazással választ ki három-három Primát tíz kategóriából: magyar irodalom, magyar színház és filmművészet, magyar képzőművészet, magyar tudomány, magyar oktatás és köznevelés, magyar építészet és építőművészet, magyar sajtó, magyar népművészet és közművelődés, magyar zeneművészet és végül, de nem utolsó sorban magyar sport. Madár itt jelölt, egyike a három Primának, Buzánszky Jenő, az Aranycsapat jobbhátvédje és Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, sportvezető társaságában.
Erdei Madár Zsolt, Zsolt ErdeiErdei Madár Zsolt, ökölvívó

A díjak összege kategóriánként: a Primissima díjazottaké ötvenezer euró (14 millió forint), a Prima díjasoké tízezer euró (2,75 millió). Az alapító nem elégedett meg a rendkívül széles jelölő stábbal, és érvényesülni hagyja a vox populit, vagyis a nép hangját is, ráadásul a szakmai ítészek döntésével egyenértékűnek ismerve el a közönség akaratát, a publikum választottja is a Primissimákhoz hasonlóan ötvenezer euróban részesülnek.

Kérjük tehát az ökölvívósport hazai barátait, szerelmeseit, hogy szavazatukkal segítsék Erdei Zsolt győzelmét! Szavazni a díj honlapján (www.primaprimissima.hu) lehet. 

Az ünnepélyes díjátadásra december 3-án, a Művészetek Palotájában, a Magyar televízió által közvetített gálaesten kerül sor.

Forrás: boxing.hu
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5671
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32775
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel