Szaka István látványos meccsen veszített

2020. 03. 16. 21:51
Szaka István látványos meccsen veszített

Az 52 kilogrammban szereplő Szaka István nem szerzett kvótát.

Sajnos kikapott az ír Brendan Irvine-tól.

Az 52 kilogrammban szereplő Szaka István nem szerzett kvótát hétfőn este a londoni európai olimpiai kvalifikációs ökölvívótornán, mivel látványos meccsen kikapott az ír Brendan Irvine-tól.

    Az FTC sportolója valósággal nekirontott jóval esélyesebb riválisának, aki ezüstérmet nyert a 2015-ös Európa Játékokon, két évvel később pedig bronzot az Európa-bajnokságon.
    A viadal honlapjának közvetítése alapján Szaka óriási iramot diktált az első három percben, rengeteget ütött és kifejezetten sokszor találta el az érezhetően meglepett riválisát. Irvine-nak ekkor csak felvillanásai voltak, Szaka egyértelműen jobbnak tűnt, ennek ellenére az öt pontozóból négy az írt látta jobbnak és csak egy a magyart.
    A pihenő jót tett az ír versenyzőnek, aki a második menetben már lényegesen összeszedettebb volt, átvette az irányítást, rengeteget ütött és számtalanszor talált is. Szaka ebben a szakaszban visszafogottabb tempóban bokszolt, és bár így is voltak tiszta ütései, de a ringben riválisa akarata érvényesült.
    A harmadik menetben Szaka bátran bokszolt, látványos meccset vívott Irvine-nal, aki érvényesítette a papírformát és megérdemelten nyert egyhangú pontozással.
    A torna utolsó magyar fellépője Gálos Roland, aki Szakához hasonlóan a tokiói kvótáért lép ringbe az 57 kilósok nyolcaddöntőjében.
    A szombaton kezdődött, 11 naposra tervezett viadal a szervezők hétfői döntése szerint az esti programmal zárul a koronavírus-járvány terjedése miatt.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4399
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel