Surranópályán nyerne bajnoki címet

2013. 03. 19. 23:05
Surranópályán nyerne bajnoki címet

A szombati FEROBOX Event boxgála főmérkőzésén a betöltetlen cirkálósúlyú Magyar-bajnoki öv kerül terítékre, melyért Nagy Sándor, a szervező cég veretlen bunyósa, és Bozai Gyula, a Profibox Promotion kiválósága csap össze.

A szentesi est nagy kérdése, hogy az eddig megállíthatatlan, de rövid küzdelmekhez szokott Nagy Sándor (8 győzelem, 8 KO-TKO) mire megy azzal a bunyóssal szemben, aki a hasonló „kiütési rátával”, de kétszer annyi mérkőzéssel a háta mögött ringbe lépő Sefer Seferivel is végigbokszolt hat menetet. Bozai Gyula (8 győzelem – 5 vereség – 1 döntetlen) már többször bizonyította, hogy nem csak a pofont bírja, de kifejezetten kedvező számára, ha egy küzdelmet hosszú menetszámra írtak ki.

Márpedig az szombati Magyar-bajnoki küzdelem tíz menetből áll, ami csak eggyel kevesebb, mint amennyit Nagy Sándor eddig hivatásos ökölvívóként ringben töltött!
Bozai Gyula edzésbenBozai Gyula edzésben

A nyitott kérdésekre csak szombaton kapunk választ, ám ha Bozai Gyulát kérdezzük, márpedig kérdezzük, akkor ő meggyőződéből mondja, hogy Szentesről a bajnoki övvel a derekán tér haza.

„Van elképzelésem, hogyan szeretnék bokszolni, amihez minden áron tartani is fogom magam” – fogalmazott a monokli.com portálnak Bozai. „Meg kell valósítanom, amit elterveztem, és ezen az úton végigmenve, meg szeretném nyerni a mérkőzést… Meg is fogom nyerni a mérkőzést!”

Amíg Nagy Sándort különböző napilapok keresték, és cikkeket közöltek róla, úgy, hogy többször az ellenfele nevét sem írták le, addig Bozai csendben készült az összecsapásra.

„Én nem vagyok egy különösebben hiú ember, ez engem csöppet sem zavar. Annyi a történet, amit hozzá tennék, hogy ez inkább motivál. Az gondolom, az lesz a szép dolog, ha a meccs után írnak rólam, és nem a meccs előtt reklámoznak.”

Bozai a szombaton alkalmazandó taktikáról értelemszerűen nem akart nyilatkozni, ám általánosságban szívesen megosztotta gondolatait az ellenfeléről.

„Felkészültem az ellenfelemből, megnéztem azokat a mérkőzéseit, melyek hozzáférhetőek. Hazudik, aki ezt nem tenné a helyemben. Látom, hogy mi az ő erénye, de nem szerezném, ha ezt az erényt érvényesíteni tudná. Én ezt szem előtt tartva építettem fel a taktikám. Tudom, hogy mit kell tennem, hogy kihúzzam a méregfogát” – folytatta a Profibox Promotion versenyzője. „Az pedig, hogy milyen a KO aránya, egy dolog. Bízom a fejemben, mert bár kiüthetetlen ember nincs, bokszoltam már több nagy ütőerejű ökölvívóval. Eleve, én sokkal erősebb bokszolókkal küzdöttem eddig, mint Nagy Sándor tette az eddig nyolc mérkőzése alkalmával.”

A Budapesten élő bunyós elmondta, hogy bár ellenfele tényleg keveset töltött eddig ringben, nincs értelme erre kihegyezni az esélyeket, nem erre épít, mivel véleménye szerint fel lehet tisztességesen készülni tíz menetre is.

„Biztos, hogy sok múlik a fiziológiai adottságokon, melyek még nem lettek próbára téve Nagy Sándor esetében, de ha valaki tíz menetre készül, akkor valószínűleg bírni is fogja a tíz menetet” – jelentette ki Bozai. „Én ezt a magam oldaláról közelíteném meg. Világ életemben egy őserő voltam, és a 39 évem ellenére azt mondom, hogy bármennyit készült, bármilyen jó a kondija, fel fogom őrölni őt.”

Mint azt már a bevezetőben említettük, Nagy a szervező vállalkozás, a FEROBOX Event versenyzője, s bár nem a gála helyszínéül választott városban lakik, ő bokszol hazai pályán. Ennek ellenére nem elképzelhetetlen, hogy a lelátókról inkább Bozait fogják éltetni, mivel szép számú szurkolótáborral érkezik majd Szentesre.

„Tényleg sokan elkísérnek majd Szentesre, noha számbeli fölényben aligha leszünk, barátaim lelkesedése és hangereje sokat segíthet majd a mérkőzésen” – mondta. „Ellenfelem biztos ahhoz van szokva, hogy elsősorban neki szurkolnak. Arról viszont fogalmam sincs, hogy Sanyi mentálisan milyen, nem tudom, hogy ez megzavarja-e, vagy sem, ezért megint azt mondom, hogy a saját oldalamról vizsgálom a dolgot: nekem borzasztó nagy segítség lesz a szurkolóim bíztatása!”

Bozai Gyula elmondta még, hogy több mint tíz nappal a mérlegelés előtt a cirkálósúly felső határa alá fogyott, vagyis a súlyhozásra nem kell külön energiát pazarolnia. A szentesi boxgálát a Sport TV élőben közvetíti.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
678
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4405
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel