Surman Zoltán Jr. a WBO ifjúsági világbajnoka
Komoly szervezet komoly övét szerezte meg a békési kiválóság.
Szombat este a békéscsabai Csaba Centerben szervezett boxgálát a Surman Event Kft., melynek programjában előbb amatőr bemutató mérkőzéseket, majd profi ökölvívó összecsapásokat rendeztek. A meglepősen széles közönséget vonzó, telt házas esemény főmérkőzésén a helyi illetőségű Surman Zoltán Jr. és Horváth Dominik csapott össze a négy nagy profi szervezet között jegyzett WBO (Bokszvilágszervezet) középsúlyú ifjúsági világbajnoki címéért.
Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, de Surman hamar átvette a küzdelem irányítását, és bal-jobb kombinációval, majd később testütéseivel lassította ellenfele heves támadásait. Horváth a harmadik menet elejéig tudta nyitottá tennie az összecsapást, ám ekkor kétszer is padlóra került. A második után a ringbíró Kovács Bence TKO-val beszüntette az párharcot.
Ezzel a sikerrel Surman komoly fegyvertényt tudhat magáénak: nagy szervezetnél szerzett bajnoki övet, ami igazán különleges egy profi ökölvívó életében. Az ide vezető út hosszú volt, hiszen a fiatal kiválóság közel 15 esztendeje kötelezte el magát a sportág mellett, ugyanakkor reméljük, hogy nem ez az út vége, és karrierje még tartogat további, hasonlóan nagy sikereket.