Sturm készen áll a visszatérésre

2013. 01. 28. 23:26
Sturm készen áll a visszatérésre

Péntek este Düsseldorfban rendezik azt a profibox gálát, melynek főmérkőzésén a német Felix Sturm (37-3-2) és az ausztrál Sam Soliman (42-11) meccsel középsúlyban, méghozzá IBF világelső kihívásáért. Már mindkét bunyós a meccs helyszínen tartózkodik, s a hétfői sajtótájékoztatón a német bokszoló a következőket mondta:

„Már nagyon izgatott vagyok a pénteki meccs miatt. Nagyszerű formában vagyok, örülök, hogy itt küzdhetek Düsseldorfban” – kezdte Sturm. „Nagyon jól sikerült az edzőtábor. Volt néhány olyan sparring-partnerem, akik remekül leutánozták Sam mozgását, ami teljesen un ortodox stílus. Ennek ellenére nehéz küzdelmet várok, igyekszem majd kizökkenteni a ritmusából. Nekem kell diktálnom a tempót, és távolságot. Sam nagy kihívás, nem nézhetek át fölötte. Újra bajnok akarok lenni, és a pénteki csak az első lépés ezen az úton. A szurkolók jól fognak szórakozni.”

A Sturm-Soliman meccs győztese a szerdai Daniel Geale – Anthony Mundine IBF vb-címmérkőzés győztesével fog bokszolni. Mint ismert, a címvédő Geale legutóbb Németországban pontozással verte Sturmot.

A pénteki gála másik fő-eseményén a Susi Kentikian igyekszik visszatérni két megrázó veresége után. Ellenfele a korábban Magyarországon is megfordult Anastasia Toktaulova lesz az WBA interim légsúlyú övéért kiírt mérkőzésen.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel