Stieglitz megvédte WBO-övét japán kihívója ellen

2013. 07. 14. 00:20
Stieglitz megvédte WBO-övét japán kihívója ellen

Kicsit „csúnyácska” mérkőzésen védte meg WBO nagyközépsúlyú vb-övét Robert Stileglitz, a szövetség kétszeres bajnoka.

A 32 éves német sztár márciusban szerezte vissza a WBO-övet, miután elég simán bedarálta Arthur Abraham-ot, ráadásul a tavaszi siker komoly kereskedelmi televíziós szerződést hozott számára.

A német Sat1 új sztárja a ranglista 10. helyén álló japán Yuzo Kiyota (23 győzelem – 4 vereség – 1 döntetlen) ellen lépett ringbe a szombat esti drezdai SES Boxing gálán, és egy kissé csalódást keltő mérkőzésen, de magabiztosan, technikai döntéssel diadalmaskodott.

A meccs első négy menete kevés folyamatos bunyót hozott, sok volt a szabálytalanság a „kissé” képzetlennek tűnő japán kihívó részéről. Stieglitz végig jobb volt, de nem tudta megfelelő nyomás alá helyezni nyiklő-nyakló ellenfelét, míg a távolkeleti ökölvívó menetenként csak egyszer-egyszer lepte meg a bajnokot.

A sok fogással tarkított mérkőzés a 4. menet végén élénkült meg, Stieglitz a köteleknél elkapta Kiyotát, aki egyértelműen bajba került. Az 5. körben a címvédő végig komoly fölényben volt, a japántól pontot is vont a mérkőzésvezető, miután stop után még megütötte a németet.

A 6-7. menet meglepően szoros küzdelmet hozott, Stieglitz kissé elvesztette a fonalat, számos komoly találatot kapott. A 8. menetben Stieglitz összekapta magát, Kiyota bal szemhéja egy összefejelés során csúnyán felrepedt. A folytatásban Stieglitz egyre nagyobb fölénybe került, végül a 10. menetben – a ringorvos újbóli vizsgálata után – beszüntették a találkozót, ugyanis Kiyota szemhéja továbbrepedt, s megállíthatatlanul ömlött a szeméből a vér.

Mivel az eredeti sérülés vétlen fejeléstől történt, a szabályok értelmében a pontozólapok összesítésére került sor. Természetesen nem volt kérdés, hogy Robert Stieglitz (45 győzelem – 3 vereség) nyugodtan várhatja az eredményhirdetést, hiszen fölénye megkérdőjelezhetetlen volt, ami a pontozólapokról is visszaköszönt (99-90, 100-89, 99-90).
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4403
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel