Sporttörténelem: Bernard Hopkins közel 47 évesen a profibox csúcsán

2011. 05. 22. 13:06
Sporttörténelem: Bernard Hopkins közel 47 évesen a profibox csúcsán

Ugyan a látottak alapján kicsit szorosabban alakult a hivatalos pontozás, ám egy biztos: Bernard Hopkins sporttörténelmi sikert aratott, hiszen ilyen idősen még senki nem szerzett profibox vb-övet a modernkori ökölvívás több mint 100 éves történetében.

Komoly szócsata előzte meg a 28 esztendős világelső, és a 46 éves legenda összecsapását, amely az első, tavaly decemberi küzdelemből „táplálkozott”, ahol hiába tűnt jobbnak Bernard Hopkins, a 12 menet után döntetlen lett az eredmény.

Hopkins a meccs előtt megfogadta, hogy ez alakalommal nem bíz semmit a véletlenre, és ki fogja ütni kanadai ellenfelét. Ez ugyan nem sikerült neki, ám végig meggyőzőbb teljesítmény nyújtott, és megérdemelten nyert.
Jean Pascal vs Bernard HopkinsJean Pascal vs Bernard Hopkins

Jean Pascal (26 győzelem – 2 vereség – 1 döntetlen) erejéből igazából csak fellángolásokra futotta, mivel Hopkins – ha kellett szabálytalan eszközökkel – jól törte meg a lendületét. „B-Hop” a harmadik menetben egy jobbossal meg is rendítette a világelsőt, akinek az utolsó percben végig oda kellett figyelnie, nehogy idő előtti vereségbe fusson bele, mivel komolyan benne maradt az ütés. A negyedik körben Hopkins már iskolázott, amikor az utolsó másodpercekben Pascal betalált egy jobbossal, így ő került bajba, de sikerült lefognia riválisát.

Úgy tűnt, hogy Pascal ereje a 6. menetben fogytán volt, és egyre kevesebbet vállalt, a pimasz Hopkins ráadásul a 7. menet előtt lenyomott kb. 10 fekvőtámaszt is, ezzel bizonyítva, hogy neki semmilyen oxigénadóssága sincs. A tizedik menetre a kanadai annyira elfáradt, hogy kétszer is „beleesett” az ütésébe, és padlóra került. Természetesen mivel nem az ellenfél ütésétől történt, számolnia sem kellett a brit mérkőzésvezetőnek.

Ugyan az utolsó két menetről átjátszási hiba miatt a magyar tévénézők, így mi is lemaradtunk, a hírek szerint nem történt fordulat. Hopkins tisztán nyert, 116-112, 115-114 és 115-113 arányban. E sorok írója szerint a látottak alapján (10 menet) nem volt ennyire szoros az összecsapás (még csak szoros sem volt), így aztán az is nehezen értelmezhető, hogy Dan Rafael szakíró (ESPN) hogyan láthatta a meccset döntetlennek (114-114).

A lényeg a lényeg: Bernard Hopkins 46 évesen és 4 hónaposan a boxvilág csúcsára ért. Előtte még soha, senki nem szerzett vb-övet komoly világszövetségnél ilyen „hajlott” korban. A WBC új félnehézsúlyú világelsőjének új rekordja: 52 győzelem – 5 vereség – 2 döntetlen.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel