Sportdiplomáciai távlatok a fiatal kick-box világbajnok előtt

2021. 05. 19. 15:24
Sportdiplomáciai távlatok a fiatal kick-box világbajnok előtt

Egy magyar sportoló is bekerült a kick-box világszövetség, a WAKO ifjúsági vezetői programjába.

A kiválasztottak között van a Magyar Kick-box Szakszövetség jelöltje, Rohonczi Jenő is.

Egy magyar sportoló is bekerült a kick-box világszövetség, a WAKO ifjúsági vezetői programjába. A Game Changers elnevezésű kezdeményezés során 15 fiatalt választottak ki, akiket egy éven át kick-box sportvezetői képzésben részesítenek. A kurzus a tervek szerint Svájcban, a NOB Lausanne-i székhelyén zárul, ahol az ötkarikás testület vezetői is előadásokat tartanak majd a résztvevőknek. A kiválasztottak között van a Magyar Kick-box Szakszövetség jelöltje, Rohonczi Jenő is – adta hírül az MKBSZ.

A Game Changers program a WAKO fenntartható fejlődésért felelős bizottságának a szüleménye - számolt be róla Mórádi Zsolt, aki a bizottság tagjaként a projekt egyik fő szervezője.

"A kezdeményezés a világszövetség vezetésének a jövőjét hivatott megoldani, ugyanakkor emellett azzal is törődik, hogy a sportolókat segítse és képezze a sporton túli karrierre" – mondta a pár éve visszavonult tízszeres világbajnok, aki a WAKO elnökségének is tagja, valamint a sportolói bizottság elnöke.

A világszervezet tagországai egy-egy fiatalt jelölhettek a programba. Nagyon erős pályázatok érkeztek be, számos világ- és Európa-bajnok jelentkezett, többek között jogi, mérnöki és orvosi végzettségekkel. A 15 kiválasztott közé felvételt nyert a magyar szövetség jelöltje, Rohonczi Jenő is – újságolta örömmel Mórádi Zsolt. Hozzátette: június végén indulhat a képzés.

Hatalmas megtiszteltetésnek nevezte Rohonczi Jenő, hogy a Magyar Kick-box Szakszövetség bizalmat szavazott neki. A Halker-Király Team 23 esztendős versenyzője ötévesen kezdte a kick-boxot, és a korosztályos világ- és Európa-bajnoki címeket követően 2019-ben, pályafutása eddigi legnagyobb eredményeként felnőtt világbajnoki aranyérmet szerzett a pointfighting szabályrendszerben.

"Húúú, ez nekem tökéletes lenne!" – idézte fel, hogy mi jutott eszébe, amikor a WAKO oldalán meglátta a Game Changers felhívást. Rohonczi Jenő ugyanis nemrég szerzett diplomát a Testnevelési Egyetem sportszervező szakirányán, mesterszakra szintén a TE-re jelentkezett sportmenedzsment képzésre, emellett pedig a Puskás Arénában kezdett dolgozni.

"A Game Changers projekttel a célom elsősorban a tanulás. Az önmagában óriási dolog, hogy beleláthatunk a világszövetség munkájába, működésébe és megismerhetjük a vezetőket, ráadásul pedig tőlük tanulhatunk sportdiplomáciát és sportmenedzsmentet. Az meg külön megérintett, hogy a tanév végén a NOB központjában, Lausanne-ban személyes oktatásban lesz részünk. Merthogy az olimpia témaköre nagyon közel áll hozzám, a szakdolgozatomat is a kick-box olimpiai esélyeiről írtam. Úgyhogy rövidtávon a tanulás a célom, hosszabb távlatban pedig az, hogy a sportágamat segítsem az olimpiai programba kerülésben" – vallott elképzeléseiről Rohonczi Jenő.
Rohonczi Jenő
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Újra bokszlázban Nagykanizsa, „Pikk Pakk” ismét ringben
3628
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel