Solis megpofozná az újságírókat

2010. 12. 18. 13:10
Solis megpofozná az újságírókat

Azt szokták mondani, hogy ha rossz a főpróba, akkor jó lesz az előadás. Nos, Odlanier Solis (17-0) nem sziporkázott a Ray Austin elleni eliminátor mérkőzésen, ám a tizedik menetben végül, ellenfele buta szabálytalansága miatt, megnyerte a küzdelmet. A kubai tehát készülhet a Vitalij Klicsko elleni márciusi vb-mérkőzésre.

„El akartam érni, hogy Austin szenvedjen a meccs utáni sajtótájékoztatón, azokért a dolgokért, amit a mérkőzés előtt mondott” – fogalmazott a kubai. „Nem tetszett, hogy azt mondta, végez velem, és visszazavar Kubába. Helyette én küldtem vissza Clevelandbe a tehenekhez… én nem fáradtam el egyáltalán. Az volt a stratégiám, mely megvalósult a ringben. Kiüthettem volna, vagy nevetségesség tehettem volna, de nem akartam.”

A küzdelem utáni sajtótájékoztatón Solis nekiment az újságíróknak: „Nem gondolom azt magamról, hogy kövér vagyok. Azt szeretném mondani, hogy néhány újságírót szívesen megpofoznék, aki azt állítja, hogy kövér vagyok.”

A Vitalij Klicsko - Odlanier Solis nehézsúlyú WBC vb-meccset, a szövetség korábbi döntése értelmében, tegnaptól számolva száz napon belül meg kell rendezni.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4396
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel