Simán nyert, és elődöntős a győri Gladiator

2010. 11. 12. 20:29
Simán nyert, és elődöntős a győri Gladiator

Pénteken a Győr Plazában rendezték a BoxingONE Championship „A”-jelű csoportjának rangadóját, a Gladiator – Rybnik mérkőzést.

Az alapszakasz hajrájában minden mérkőzés kiemelten fontos jelentősséggel bír, hiszen ilyenkor már nincs lehetőség a hibára. Pénteken két olyan csapat lépett ringbe a Győr Plazában, akik egy győzelemre álltak a továbbjutástól, és egy vereségre a kieséstől

közönség.jpgközönség.jpgA helyszínen több mint 1000 néző tekintette meg élőben az ökölvívókat, és bár nem volt hangos szurkolás, egy-egy szép jelenet még a laikus szemlélődőket is tapsra ragadtatta. Szerencsére volt miért tapsolni!

57 kg-ban Maczik Mateusz (Rybnik) és Tarau Veronel (Győr) lépett kötelek közé. A mérkőzésre nagyban rányomta a bélyegét az a tény, hogy a győriek román légiósa fizikailag nem volt képes felvenni a versenyt ellenfelével, mert bár voltak szép akciói, Mateusz nagyon megszórta. Veronel-re a második menetben számolt is a mérkőzésvezető. Belépve a harmadik szakaszra, úgy tűnt, hogy a lengyel bunyós simán megnyeri a párharcot, ám a Gladiator versenyzője, ki tudja honnan, de előhúzott egy „nyerő ütést” – testen padlóztatta ellenfelét, majd igyekezett lehajrázni. A pontozók döntetlenre hozták ki a pehelysúlyúak mérkőzését, de ezen még a győri mester, Nagy Zoltán is rázta a fejét. (1:1) Szintén döntetlenre végződött a 60 kg-osok összecsapása Chicocki Patryk és Rácz Sándor között. Nagy volt a küzdelem, melyet a lengyel jobban bírt erővel, míg Rácz látványosabban ütött. (2:2)
George Nyéki.jpgGeorge Nyéki.jpg

64 kg-ban viszont sima hazai győzelem született, melyet George Nyéki szállított a Gladiatornak. A Magyarországon élő bunyós már első percben nyomatékosította, hogy ki az úr a háznál, a lengyel Mlodzunski Kamail-ra számolni is kellett. A második menetben ennek ellenére kiegyenlített csata folyt, ám Nyéki a harmadik körben ismét sebességet váltott, és egyértelmű győzelmet aratott. (4:2) 69 kg-ban a hazaiak nagy kedvence, Zámbó Dániel parádézott Kaczmarczyk Mariusz ellenében. A magyar bokszoló az eddigi legmeggyőzőbb B1 győzelmét aratta, ellenfelének csak momentumai voltak ellene. (6:2) 75 kg-ban Szabó László a hórihorgas Romanski Kamil ellen bokszolt egy igen érdekes mérkőzésen. A magyar ökölvívónak, a jelentős magasságbeli különbség miatt, előre kellett bokszolnia. Szabó jól küzdött az első két menetben, de a harmadik körben már klassziskülönbség volt a két bunyós között – szerencsére Aradi Vendel tanítványának javára. (8:2)
Zámbó Dániel.jpgZámbó Dániel.jpg

81 kg-ban Portéka Tibor iskolázott az első pillanattól kezdve, annyira, hogy az egyébként jó bokszolónak tartott Kowalczyk Mateusz szemében hamar a félelem jelei kezdtek megjelenni. Portéka az első menet legvégén testen csípte meg ellenfelét, melynek számolás lett a vége. A második menet első percében Portéka még jobban felpörgött, és egy újabb számolás után a lengyel edző bedobta a törülközőt. (10:2) Nehézsúlyban Szkurlak Grzegorz és Poputea Adrián csapott össze. A lengyel bokszoló az első két menetben előnyre tett szert, de Popurea a harmadik hajrájában majdnem kiütötte ellenfelét. Ennek ellenére megérdemelt vendégsiker született ebben a súlyban. (10:4)
Portéka Tibor.jpgPortéka Tibor.jpg

Eredmények mérkőzésről mérkőzésre
57 kg: Maczik Mateusz – Tarau Veronel (1:1)
60 kg: Chicocki Patryk – Rácz Sándor (1:1)
64 kg: Mlodzunski Kamail – Nyéki George (0:2)
69 kg: Kaczmarczyk Mariusz – Zámbó Dániel (0:2)
75 kg: Romanski Kamil – Szabó László (0:2)
81 kg: Kowalczyk Mateusz – Portéka Tibor (0:2)
91 kg: Szkurlak Grzegorz – Poputea Adrián (2:0)


Ezzel a sikerrel a Győri Gladiátor bizonyára megnyeri az „A” csoportot, hiszen az első helyhez szükséges két pontot akkor is megkapják a két hét múlva esedékes révkomáromi mérkőzésükön, ha teljes csapattal kiállva vereséget szenvednek. Elődöntőbeli ellenfelük a „B” csoport második helyezettje lesz, amely a Galánta, Koszovó, Vasas-KSC hármasból kerül majd ki.

A BoxingONE Championship legfrissebb hírei, a versenynaptár és az aktuális tabella a www.boxingone.com oldalon tekinthető meg. A győri mérkőzésről a B1 televíziós partnere, a SportKlub Televízió sugároz majd összefoglalót. A bokszműsor minden szerdán 23 órától látható az ismert sportcsatornán.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4397
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel