Séra Zoltán: nem feltartott kézzel

2013. 12. 06. 17:20
Séra Zoltán: nem feltartott kézzel

A Profibox Promotion veretlen nagyváltósúlyú versenyzője szombat este a WBO Európa-bajnoki címéért lép kötelek közé.

Séra Zoltán (12 győzelem – 0 vereség) beugróként vállalta a liverpool-i összecsapást Joe Selkirk (11 győzelem – 0 vereség), de nincs megilletődve, és optimista hangulatban várja, hogy az Echo Arena műsorközlője ringbe szólítsa.
Séra Zoltán akcióban
„Tényleg hirtelen jött az ajánlat, miután az angol fiú ellenfele megsérült, de nem sokat gondolkodtam rajra” – fogalmazott Séra még az elutazása előtt a monokli.com oldalnak. „Tudom, hogy nem én vagyok a favorit, már csak azért sem, mert ellenfelem otthon, a saját közönsége előtt küzdhet. De nem feltartott kézzel utazom Liverpoolba, maximálisan mindent meg fogok tenni, hogy a papírformát felborítsam.”

A 28 éves korábbi középsúlyú Magyar-bajnok folyamatosan edzésben van, az elmúlt hétvégén is volt egy mérkőzése, valamint néhány nappal korább kipróbálta magát „Tomi Kid” Kovács Tamás kesztyűpartnereként.

„Bár edzésben voltam, de nem tizenkét menetes mérkőzésre készültünk” – mondta a budapesti versenyző. „Viszont az elmúlt hetekben jól sikerültek az edzések, erősnek, gyorsnak éreztem magam, ezért is mertem elvállalni az angliai címmérkőzést.”

Séra Zoltán legnagyobb kérdése a súlyhozás volt, mivel összesen hat napja volt arra, hogy bemérjen a 69,85 kilós kategóriába. Maga is meglepődött, hogy milyen flottul ment minden a fogyasztással.

„Természetesen, amikor elvállaltam a mérkőzését, tudtam, hogy képes leszek hozni a súlyt, de voltak bennem kérdések” – nyilatkozta. „Végül a szerdai edzés végén már 80 dekával súly alatt voltam, tehát az utolsó napokban már nem kell sanyargatnom magam, mértékkel ehetek és ihatok.”

A Sérához hasonló, de valamivel lassabban épített karriert befutó Joe Selkirk nem egy ismert alakja az angol ökölvívásnak, magyar ellenfeléhez hasonlóan neki sem voltak még ismert ellenfelei.

„A rekordja neki is nagyon jó, de hozzám hasonlóan ő sem egy kipróbált ökölvívó” – fogalmazott Séra. „Nagyon nem készültünk belőle, de természetesen láttunk már néhány felvételt a mérkőzéseiből. Ezekből kiderült, hogy őt is meg lehet ütni, és ha belenéz egy olyan ütésembe, amit keményen meghúzok, akkor van rá esély, hogy megnyerem a mérkőzést.”

A szombat esti Liverpool-i gálát a SportTV élőben sugározza!
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4401
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel