Saunders kihívta Saul „Canelo” Alvarezt

2020. 12. 05. 19:06
Saunders kihívta Saul „Canelo” Alvarezt

Persze decemberben Callum Smith-nek drukkol.

Májusban majdnem létrejött a Canelo/Saunders, de a COVID-19 ezt megakadályozta.

Szombat este Billy Joe Saunders (30 győzelem, 0 vereség) egyhangú pontozással legyőzte honfitársát, Martin Murray-t, s ezzel megvédte WBO nagyközépsúlyú trónját. A brit klasszis a jövőjéről is nyilatkozott, melyben ott szerepel a világklasszis „Canelo” is, akivel eredetileg idén májusban bokszolt volna.

Nem vagyok elégedett a teljesítményemmel, volt egy kis ringrozsdám. 2015-óta vagyok világbajnok, és az emberek alábecsülnek, mintha rajtam múlna egy-egy nagy küzdelem tető alá hozása. Eddie Hearn tudja, hogy én mindig ott vagyok, hogy aláírjam a szerződést. Aláírtam Canelo ellen is, és nem az én hibám, hogy elmaradt. Most sok sikert kívánok Callum Smith-nek, akinek megvan minden képessége a munka elvégzéséhez. Jó felkészüléssel meglehet Canelo skalpja. Ha a mexikói mégis nyer, akkor ismét ott leszek, hogy összecsapjunk. Én készen fogok állni rá.” - fogalmazott Saunders.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4395
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel