Sajtótájékoztatón jelentették be a Crawford-Khan összecsapást

2019. 01. 16. 12:44
Sajtótájékoztatón jelentették be a Crawford-Khan összecsapást

Az Egyesült Államokban lesz a mérkőzés.

Mindkét bunyós nyilatkozott.

Ahogyan azt korábban jeleztük, kedden hivatalosan is bejelentették az április 20-i Terence Crawford – Amir Khan váltósúlyú világbajnoki címmérkőzést a WBO övéért. A londoni sajtótájékoztatón mindkét bunyós nyilatkozott, ám az nem derült ki, hogy hol kerül megrendezésre a küzdelem; New York vagy Las Vegas lesz helyszín.

Mint ismert, a címvédő amerikai Terence Crawford (34 győzelem, 0 vereség) nem csak a vb-címvédő, de az összecsapás toronymagas favoritja, hisz a brit Amir Khan (33 győzelem, 4 vereség) komoly, csúcsformában lévő ökölvívók ellen szinte mindig elvérzik – Crawford neve a legtöbb „P4P ranglistán” a TOP3-ban olvasható.

Terence Crawford (31 éves): „Mindig az volt a célom, hogy a legjobb bunyósokkal küzdjek meg, és megnézve Amit Khan-t, ő az egyik legjobb ökölvívó az én súlycsoportomban. Tudom, hogy már sokan leírták, azonban én nem nézek át rajta. Ő egy korábbi egyesített világbajnok, aki április 20-án vissza akar térni a csúcsra. Én azonban megkeresem és levadászom őt. Izgatottan várom a mérkőzésünket, mert úgy érzem, hogy egy másik szintre emelheti a karrieremet.”

Amir Khan (32 éves): „Örömömre szolgál, hogy egy nagy érdeklődéssel várt világbajnoki címmérkőzést bokszolhatok Terence Crawford-dal, a jelenlegi WBO bajnokkal. Nagyon nehéz döntés volt, hogy Kell Brook-kal vagy Terence Crawford-dal küzdjek. Egyértelmű, hogy a brit rajongók a Khan-Brook mérkőzést akarták, de nem tudtam figyelmen kívül hagyni a WBO világbajnoki övet. Ez nem azt jelenti, hogy nem fogok Brook-kal küzdeni, mert akarom a mérkőzést, és azt szeretném, hogy a lehető legrövidebb időn belül az is megtörténjen. Az április világbajnoki címmérkőzés nem lesz könnyű, de karrierem mostani szakaszában kellett ez a kihívás. Motivált vagyok, és készen állok pályafutásom eddigi legjobb felkészülésére. Crawford veretlen, ám én nagyon akarom a WBO címet. Pokoli küzdelem lesz!”

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5661
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32763
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4276
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel