Rokko balhézott legújabb veresége után

2013. 08. 18. 14:20
Rokko balhézott legújabb veresége után

A Profibox Promotion szombat délelőtt öt hivatásos ökölvívó mérkőzést hozott tető alá a budapesti Gentlemen Fight Club nevű termében. A programban több látványos, izgalmas párharcot láthatott az ökölvívást szerető közönség.

Az eseményen nyíregyházi bunyósok is kötelek közé léptek, mint például a külföldi helytállásairól ismert Kassai Ignác, aki lassú kezdés után hat menetben múlta felül Kovács Zoltánt (3 győzelem – 3 vereség). Kovács kezdett jobban, megnyerte az első menetet, ám Kassai felpörgött, és irányítása alatt tartotta a remek ütésváltásokkal tarkított párharcot.
Érdekes volt a Vass János – Balogh Gábor nagyváltósúlyú párharc. Balogh Gábor (3 győzelem – 105 vereség – 5 döntetlen) ez alkalommal nem bokszolt rosszul, főleg a meccs első két menetében, ám még ekkor is legfeljebb partiban tudott lenni ellenfelével. A meccs másik felében már egyértelműen Vass akarata érvényesült, aki a küzdelem négy menete alatt látszólag többet tett a győzelem érdekében. A pontozás aránya 39-37 volt Vass javára, míg Balogh szinte gutaütést kapott az eredményhirdetés pillanatában, és szitkozódva hagyta el a szorítót.

A középsúlyban megrendezett Séra Zoltán – Hajdú Richárd párharcot végig a veretlen Séra irányította, aki a hat menetes párharc második felében már igen közel volt az idő előtti győzelemhez. Séra Zoltán (8 győzelem – 0 vereség) 60-54 arányban diadalmaskodott.

Cirkálósúlyban a kongói születésű Felly Manazia igen gyorsan, alig egy perc alatt legyőzte Dankó Tamást (TKO).
vari_gyalog.jpgvari_gyalog.jpg
Középsúlyban Vári Gergő (9 győzelem – 2 vereség) és Gyalog Zsolt csapott egy nyolc menetre tervezett párharc során. Az első négy körben egészen jó küzdelmet hozott, két higgadt bunyós próbált egymáson fogást keresni, de Vári az 5. menetben megrázta magát, és befejezte az eddig kiegyenlített párharcot (TKO).
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4403
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel