Roach: Khan a sz*rt is kiütötte Pacquiaóból

2010. 10. 25. 20:15
Roach: Khan a sz*rt is kiütötte Pacquiaóból

A világhírű profi ökölvívó edző, Freddie Roach kellemes helyzetben van, hiszen miközben Manny Pacquiaót készíti fel a november 20-i, Antonio Margarito elleni küzdelemre, addig szintén vele készül a WBA kisváltósúlyú világelsője, a csodálatos képességű Amir Khan is.

Mivel a két bokszoló között nincs lényeges súlydifferencia (az utolsó mérések alapján mindketten a váltósúlyú limiten belül vannak), így majdhogynem kézenfekvő, hogy egymás ellen is gyakorolnak. Már csak azért is, mert Pacquiaónak még gyorsulnia kell a Margarito-meccsig, amihez a világ egyik legjobb kézsebességű bunyósa, Amir Khan, komoly segítséget jelent.

„Amir nagyszerűnek tűnik, ő kiüti még a szart is Manny-ből” – magyarázta Los Angelesben Roach, amikor azt kérdezték tőle, hogyan alakulnak a két sztár edzőmeccsei.

„Azt hiszem, hogy Manny lazán bokszolt ellenem. Nagyszerűek a közös sparringok. Nekem mindent ki kellett adnom ellene, hogy lássam, hogyan állok. Nagy megbecsülés számomra, hogy egy ringben lehetek vele” – jelentette ki meglepően szerényen Khan.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32772
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel