Rendszerszintű volt a csalás a 2016-os olimpián

2021. 09. 30. 18:54
Rendszerszintű volt a csalás a 2016-os olimpián

Az AIBA hivatalosan közzétette a McLaren-jelentés legkomolyabb megállapításait.

A bírók szervezetten csaltak a 2016-os olimpiai játékokon.

A Richard McLaren vezette független vizsgálat eredménye szerint manipulálták a 2016-os riói olimpia ökölvívótornájának eredményeit.

A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) csütörtöki közleménye szerint a jelentés rámutat, hogy rendszerszinten csalták el az öt évvel ezelőtti játékokon az eredményeket, ami a mostani vezetést aggodalommal tölti el. A szervezet egyúttal világossá tette: mindent megtesz, hogy a jövőben tiszta viszonyokat teremtsen, és McLarent nem csupán a riói események vizsgálatára kérte fel, hanem arra, hogy mostanáig valamennyi nagy világversenyt ellenőrizze a teljes átláthatóság érdekében.

McLaren professzor és csapata feltárta a riói játékok eredményeinek manipulálására használt rendszert. Eltökélt vagyok abban, hogy az ökölvívók korrekt körülmények között versenyezzenek. Ezt az eltökéltséget bizonyítja az AIBA elköteleződése amellett, hogy kiderüljön az igazság” - olvasható Umar Kremljov AIBA-elnök nyilatkozata a közleményben. - „Figyelmesen tanulmányoznunk kell a jelentést és lépéseket kell tennünk az igazság megvédéséért. Ami a legfontosabb, hogy olyan rendszert dolgozzunk ki, ami által a mérkőzések eredményei minden gyanú felett állnak majd.”

Az insidethegames.biz oldal azt írta, hogy több mint tíz gyanús összecsapást rendeztek Rióban. A McLaren-vizsgálatban szerepelt többek között az orosz Vlagyimir Nyikityin és az ír Michael Conlan negyeddöntője, amelyet előbbi ökölvívó nyert meg 2-1-es pontozással, és lett végül bronzérmes az 56 kilogrammos súlycsoportban.

Szintén problémák merültek fel a francia Tony Yoka 2-1-es pontozásos győzelmével végződött, a brit Joe Joyce elleni plusz 91 kilogrammos döntőben.

McLaren elmondta azt is, hogy 250 ezer dollár (78 millió forint) kenőpénzt ajánlottak fel a mongol Otgondalai Dorjnyambuu és a francia Sofiane Oumiha 60 kilogrammos elődöntőjében. Ezt a csatát 3-0-s pontozással a francia ökölvívó nyerte, és lett később ezüstérmes.

A McLaren vezette cég folytatja munkáját, s nem csupán a nagy tornák eredményeit vizsgálja majd, hanem az AIBA korábbi vezető tisztségviselőinek tevékenységét is.

Az AIBA azért bízta meg Richard McLarent, mert nincs takargatnivalónk” - folytatta a szövetség élére tavaly decemberben megválasztott Kremljov. - „Igyekszünk minden segítő javaslatot beépíteni a rendszerünkbe. Egyúttal jogi tanácsot fogunk kérni, hogy megtudjuk, milyen lépéseket tehetünk azok ellen, akikről bebizonyosodik, hogy a csalásban részt vettek. Az AIBA köreiben nincs helye azoknak, akik mérkőzéseket csaltak el.”

A változások jegyében az október végén kezdődő belgrádi férfi világbajnokságon résztvevő mérkőzésvezetőket, pontozókat és a technikai személyzet tagjait nagyon szigorú szempontok alapján választották ki, McLaren cége, az MGSS valamennyiük múltját és hátterét ellenőrizte.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35483
Karacs Attila: K-1 Életmű - A kezdetek
761
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
3979
Az AIBA jelentősen növelte a súlycsoportok számát
1628
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel