Remek csaták a szentendrei Fight Night-rendezvényen

2012. 04. 02. 17:22
Remek csaták a szentendrei Fight Night-rendezvényen

Szentendrén került megrendezésre a Fight Night Hungary IFMA amatőr Muay Thai liga harmadik fordulója. A viadalt megelőzően szakági ülésre is sor került, melyen a Magyar Kick-box Szövetség elnöke, dr. Leyrer Richárd is részt vett.

A megmérettetést megelőzően szakági gyűlést tartottak az IFMA kötelékébe tartozó thai-boxolók. A megbeszélésen sok szakember részt vett, egyre többen érzik úgy, hogy a szervezet által rendezett viadalok jelenthetik a jövő útját, bekapcsolódást a nemzetközi vérkeringésbe. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Leyrer Richárd, a MOB alelnöke, a Magyar Kick-box Szövetség elnöke.
szentendre1.jpgszentendre1.jpg

Tíz klub versenyzői vettek részt a Duna-parti városban megrendezett versenyen, Rehák György, a Magyar Kick-box Szövetség muay-thai szakágának kapitánya szerint szinte kivétel nélkül magas színvonal jellemezte az összecsapásokat. 27 pár feszült egymásnak, szembetűnő volt a fighterek technikai felkészültsége, látszik, kitűnő munkát végeznek a sportágban dolgozó trénerek.

A hazai szurkolók nagy örömére a Skrobár Róbert és Szászi Ferenc vezette Szentendrei VSE sportolója, Albrecht Péter (63,5kg) kitűnő meccsen győzte le a remek Grónai Sándort. Ugyanebben a kategóriában nagyot hirigelt Erdős Attila (Re-Gym) a fordított alapállású Sárdi Tamással. A rutinos, profi Európa-bajnoki címmel is rendelkező pécsi harcos egy forduló könyökössel az első menetben felszakította Erdős szemöldökét, akit láthatóan zavart a sérülése, így a második menetben véget is ért a küzdelem. Oli Márk is győzelemmel vette a szentendrei fordulót, a Rehák-tanítvány három vereség után vágott vissza a több stílusban is válogatott Horvát Lászlónak.

A Fight Night versenysorozat negyedik fordulójára április 28-án, Kazincbarcikán kerül sor, a négyesdöntőket június 16-17-én, Szentendrén vívják a finálé jogát kiharcoló sportolók.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Lomacsenko: Mindenki láthatta, hogy mi történt
2079
Canelo győzelemmel tért haza
783
Haney pontozással nyert Loma ellen
682
Haney könnyű éjszakára készül Loma ellen
300
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel