Rászolgált a címére a szentesi gála

2013. 03. 24. 06:16
Rászolgált a címére a szentesi gála

A Ferobox Event sokáig emlékezetes profi ökölvívó gálával ajándékozta meg a szentesi sportcsarnokban, valamint a televíziók előtt helyet foglaló nézőket. A párharcok döntő többsége élvezetes, komoly bunyót hozott - hatalmas pofonokkal.

Rácz Félix 2006 őszén fordított hátat az ökölvívásnak, mint kiderült ideiglenesen, hiszen a magyar profi boksz meghatározó menedzsere jó két éve bejelentette visszatérését. Azóta egy új vállalkozás alapjainak megszilárdításán dolgozott, ez a Bertók Róberttel közösen irányított FEROBOX EVENT, s 2013. tavaszán végre elérkezett az idő, hogy egy komplett „produkcióval” is megjelenjen a szélesebb nyilvánosság előtt.

Szentesen tíz profi mérkőzést rendezett a FEROBOX Event, melyek közül négy a Sport Televízióban is közvetítésre került, méghozzá élő, egyenes adásban, melyhez hasonlóra – emlékeink szerint – 2009-óta nem volt példa. Mármint arra, hogy magyarországi szervezésű profi gálát, vagy mérkőzést valamelyik csatorna élőben közvetítsen.
Bedák Zsolt SZENTES - fotó by Bilics József BILLBedák Zsolt SZENTES - fotó by Bilics József BILL

Ha eddig Rácz Félix és a magyar „tévés-boksz” visszatéréséről írtunk, akkor folytassuk a sort egy másik visszatérővel, Bedák Zsolttal (16 győzelem – 1 vereség). A fővárosi ökölvívó az emlékezetes puerto ricói WBO vb-meccse óta nem volt ringben, most pedig vele kezdődött a SportTV közvetítése. Bedák ellenfele a fehérorosz Anton Bekish (5 győzelem – 5 vereség) volt, aki felemás rekordja ellenére kemény választásnak tűnt egy 3 éve inaktív öklözőnek. Tudniillik Bekish-t még soha nem ütötték ki, ráadásul nyert már idegenben mérkőzést, de kapott ki „árulkodó” megosztott pontozással, és szenvedett vereséget egy kicsi ponttal is. Az ellenfélválasztás abból a szempontból tűnt igazán kockázatosnak, hogy Bedák köztudottan hajlamos „szétgörcsölni” magát a ringben: még universumos korában közel tíz mérkőzés telt el, mire fantasztikus képességeit igazán meg tudta csillogtatni.
Bedák Zsolt SZENTES - fotó by Bilics József BILLBedák Zsolt SZENTES - fotó by Bilics József BILL

Ez a fajta görcsösség Szentesen is megfigyelhető volt Bedák ökölvívásában, de a szorosabb nyitó menet után többször is komolyan megrázta ellenfelét, aki eléggé betonfejűnek bizonyult ahhoz, hogy ne menjen le. Bekish próbálta hajtani a „Mr Balhorog” néven említett magyar klasszist, ám csak az 5. menetben - Bedák kisebb hullámvölgyét kihasználva - tudta ismét szorossá tenni a küzdelmet, míg az utolsó három percben megint egyenrangú félként bokszolt. A végeredmény egyhangú pontozásos, megérdemelt Bedák Zsolt siker.

„Tomi Kid” Kovács Tamás (22 győzelem – 0 vereség) megfontolt, tudatos ökölvívást mutatott be a betegséggel küszködő Régi Dániel helyett beugró Vécsei Péter ellen. A felvidéki bunyós a 3. és a 4. menetekben is számoltatott ellenfelére, míg az 5. körben TKO-val befejezte az egyoldalúvá vált párharcot.
Nagy Lajos Márk SZENTES - fotó by Bilics József BILLNagy Lajos Márk SZENTES - fotó by Bilics József BILL

A GBC junior középsúlyú bajnoki címéért Nagy Lajos Márk (13 győzelem – 0 vereség) és az olasz Felice Moncelli (4 győzelem – 3 vereség – 1 döntetlen) csapott össze tíz élvezetes menetben. A nyíregyházi bunyós szívós, rakkolós ellenfelet kapott a talján ellenfél személyében, aki ugyan nem bizonyult technikailag kifejezetten képzettnek, ráadásul sokszor szabálytalanul is ütött, de töretlen küzdeni akarása kiérdemelte a nézők tiszteletét. Márk végig koncentrált volt, és irányítása alatt tartotta a küzdelem alakulását, elmozgásból sokszor talált, ám ha kellett, keményen odaállt ellenfelének. A tíz menet során voltak szorosan alakuló három percek, de Moncelli legfeljebb csak az 4-5. felvonásokban mutatott többet riválisánál, így Nagy Lajos Márk sima, egyhangú pontozással gyűjtötte be a GBC junior vb-övét.
Nagy Lajos Márk SZENTES 2 - fotó by Bilics József BILLNagy Lajos Márk SZENTES 2 - fotó by Bilics József BILL

Az est főmérkőzése volt a Nagy Sándor – Bozai Gyula cirkálósúlyú Magyar-bajnoki összecsapás, amely egy óriási harc volt a két szimpatikus ökölvívó között. Nagy kezdett jobban, aki már az első menetben padlóztatta az eddig „padlószűz” Bozait. Ekkor úgy tűnt, hogy rövid lesz a bajnoki küzdelem, de a fővárosból érkezett ökölvívó összeszedte magát, és igazi háborúra kényszerítette ellenfelét.
Nagy Sándor vs Bozai Gyula - fotó by Bilics József BILLNagy Sándor vs Bozai Gyula - fotó by Bilics József BILL

Több olyan szoros menet volt, ahol a bunyósok közel azonos számban találtak, hozzátéve, hogy szerintünk Nagy volt az, aki a látványosabb (és erőteljesebb) találatokat jegyezte, így bizonyára a szegedi ex-rendőr magabiztosan vezetett minden pontozólapon. A fordulópont a 8. menetben történt, amikor Bozai egyre kevesebbet vállalt, majd a folytatásban, már a 9. körben, újra számolt rá a mérkőzésvezető, aki nem sokkal később – amikor Bozai látszólag már kivonta magát a küzdelemből – leléptette a Profibox Promotion versenyzőjét. Bozai ugyan reklamált, ám a ring mellől nézve a történteket, Flórián Béla döntését nem lehet szakmailag megkérdőjelezni. Nagy Sándor új rekordja: 9 mérkőzés, 9 győzelem (ebből 9 KO/TKO). Rácz Félix már a ringben bejelentette, hogy a nagyszerű párharcnak lehet visszavágója, ami egy újabb háborút hozhat a két cirkálósúlyú bunyós között - a közönség nagy örömére.
Nagy Sándor vs Bozai Gyula 2 - fotó by Bilics József BILLNagy Sándor vs Bozai Gyula 2 - fotó by Bilics József BILL

További eredmények, elől a győztesek
Nagy István TKO4 Petrovics István
Tóth Zoltán KO4 Csepregi János
Nagy Imre UD4 Molnár Bence
Lődi Tamás KO1 Füredi János
Törteli Balázs UD4 Sánta Krisztián
Faur Csaba UD4 Bohus Pál
Részletes beszámoló az előmeccsekről >>>

Ez volt a Ferobox Event szentesi eseménye, amely igazi, régen látott „gála-hangulatot” hozott a profi ökölvívás magyar rajongóinak.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5671
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32775
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel