Rajongók előtt, de nem Angliában lehet a Povetkin-Whyte visszavágó

2021. 01. 17. 12:33
Rajongók előtt, de nem Angliában lehet a Povetkin-Whyte visszavágó

Angliában teljes zárlat van, de a bokszolók közönséget akarnak.

Gibraltár, Monaco, és az arab államok jöhetnek szóba.

Mint arról korábban már beszámoltunk, március 6-án kerül megrendezésre az Alexander Povetkin vs. Dillian Whyte összecsapás a WBC interim vb-övéért. A párharc egy visszavágó, hisz a tavaly augusztusi első mérkőzésen a veterán orosz az 5. menetben kiütötte brit riválisát.

A második meccset eredetileg novemberben kellett volna megrendezni, de mivel Povetkin komolyabb lefolyású COVID-19 betegségen esett át, ezt előbb január 30-ára módosították, majd végül március 6-ára ütemezték a visszavágót. Povetkin már edz, tehát a mostani dátum tartható.

Nem tartható viszont a bokszolók ama vágya, hogy közönség előtt léphessenek ringbe. Legalábbis Angliában nem, ahol hetek óta teljes zárlat van a koronavírus miatt.

Ugyanakkor Dillian Whyte (27 győzelem, 2 vereség) nagyon ragaszkodik a közönséghez, így Eddie Hearn azt tervezi, hogy Nagy Britannián kívül keres olyan helyszínt, ahol a szurkolók is jelen lehetnek.

Az összes tavaszi gálánkat egy helyszínen tervezzük megrendezni, talán csak a Pivetkin-Whyte lesz más helyszínen. De jelenleg ez csak egy lehetőség, még nincs eldöntve. Beszéltünk különböző emberekkel, így a Közel-Kelet, Monacó és Gibraltár jöhet szóba. Whyte nagy küzdelmet akar, és ahhoz közönség kell. Ezt Angliában jelenleg nem lehet garantálni!” - fogalmazott Eddie Hearn.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35504
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
4109
Karacs Attila: K-1 Életmű - A kezdetek
793
Görbics Gábor újból a ringbe készül
5265
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel