Rácz Félixen biztos nem fog múlni Szellő Imre részvétele a WBSS tornán

2018. 08. 28. 14:08
Rácz Félixen biztos nem fog múlni Szellő Imre részvétele a WBSS tornán

Még sok a kérdés, de Rácz Félix támogatja a magyar bokszoló részvételét.

Folynak az egyeztetések.

Az év végén rajtolhat a World Boxing Super Series új cirkálósúlyú tornája, mellyel kapcsolatban tegnap megírtuk, hogy a „rajtlistán”, jó eséllyel, a Felix Promotion klasszisa, Szellő Imre (21 győzelem, 0 vereség) is ott lehet.

Ott lehet, a világranglistákon elfoglalt helyezései, rekordja, valamint a mögötte álló menedzsment miatt is, aki támogatja a részvételét. Ráadásul a WBSS már korábban, tartalékként számolt Bertók Róbert tanítványával az Usyk – Gassiev moszkvai döntőjén.

Ezzel kapcsolatban megkerestük Rácz Félixet, aki készségesen vázolta a szituációt.

A helyzet a következő: bár az első WBSS folyamán már tárgyaltunk Imiről, viszont akkor tisztább helyzet volt. Perez, Wlodraczyk, Kudryashov és Huck álltak a kihívói oldalon, míg Briedis, Gassiev, Dorticos és Usyk voltak a bajnokok. Most a WBSS szervezőinek egyeztetniük kell a világszövetségekkel, és bár az információk alapján Usyk nehézsúlyba készül, addig Briedis és Dorticos több mint valószínű, hogy benne lesznek a következő tornán indulók között. - fogalmazott az üzletember.

Rácz Félix felsorolásából kimaradt az oroszok klasszisa, az Usyk elleni júliusi döntőt elvesztő korábbi WBA/IBF világbajnok Murat Gassiev. Az orosz jelenleg sérült, így az indulása kétséges.

Kérdés, hogy pontosan mikor indítják az újabb tornát, és hogy Gassiev a műtétje után rögtön bekezd, vagy ezt kihagyja, és bokszol 1-2 felhozó meccset, majd megvárja a döntőket, hátha kap lehetőséget... Esetleg ha lesz 3. torna, akkor azon indul?

Usyk súlycsoportváltása esetén mind a négy világszervezet vb-öve betöltetlen lesz, ám jelenleg senki nem veheti biztosra, hogy az összes övért a WBSS torna résztvevői küzdhetnek majd.

Kérdés, hogy a világszövetség elfogadják a szervezők által ajánlott párosításokat eliminator, vagy akár vb címmeccsnek? Sok kérdés van amire még nincs meg a válaszuk. A bejelentés óta beszéltem olyan menedzserekkel, akik érdekeltek lehetnek versenyző(ik) által a tornán, de senki nem tud még semmit. Mindenki vár, ahogy mi is, de természetesen rajtam nem múlik majd Szellő Imre részvétele a tornán! - zárta gondolatait Rácz Félix.

Amennyiben új fejlemény lesz, a monokli.com visszatér a témához!
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5008
Fekete László ambiciózus tervei
3519
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
53
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
2957
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel