Rácz Félix felébresztené a szunnyadó közönséget

2013. 03. 22. 14:53
Rácz Félix felébresztené a szunnyadó közönséget

Talán elérkezik a felemelkedés pillanata, legalábbis visszatér egy olyan menedzser a gálák világába, aki annak idején szinte egyedül jelentette magát a hivatásos ökölvívás profi hátterét - a Népszava interjúja Rácz Félixszel.

A hazai profi ökölvívás válságban van, és a gödörből egyhamar nem is tud kikászálódni. Az itthoni kisebb sportcsarnokokban, iskolai tornatermekben rendezett gálák színvonala nagyon messze van azoktól, amiket a különböző televíziós csatornákon láthatunk. Ám talán elérkezik a felemelkedés pillanata, legalábbis visszatér egy olyan menedzser a gálák világába, aki annak idején szinte egyedül jelentette magát a profi ökölvívás profi hátterét.
Rácz Félix, Ferobox Event

Rácz Félix hét év szünet után újra belevág, és a Sport Tv-vel karöltve az idén öt rendezvényt hoz tető alá. Az első gálát a hétvégén, Szentesen rendezik, ahol egy nagy visszatérőé, Bedák Zsolté lesz a főmérkőzés.

Visszavonulása után azt mondogatta: akkor szervez legközelebb profi ökölvívó gálát Magyarországon, ha ennek megteremtődnek a feltételei. Eljött az idő?
Mindig azt tartottam, hogy egy ember regenerálódásához, felfrissüléséhez megközelítőleg hét évre van szükség. 2006-os visszavonulásom óta éppen ennyi idő telt el. Úgy érzem, teljesen sikerült lelkiekben és szakmailag feltöltődnöm. Hogy jó döntés volt-e visszatérni, és a mostani névsorral képes leszek-e hasonló sikerekre, nos, azt majd a közeli jövő dönti el.

Van egyáltalán létjogosultsága ma Magyarországon a profi ökölvívásnak? Illetve a sportágra épülő gáláknak?
Jelenleg szunnyad a profi bunyót szerető közönség, és mi azon vagyunk, hogy felébresszük őket. Most kell okosan hozzálátni a feladathoz, csak akkor lehetsz sikeres, csak akkor tudsz megfelelő szintű gálákat szervezni, ha belátod, a rendezvényeken éppen mekkora befogadóképességű csarnokban tudod bukás nélkül megtartani. Ebből a szempontból a szombat esti, Szentesen esedékes gálánk tökéletes lesz. Jegy már nincs, azaz telt házas rendezvénnyel térünk vissza.

Mitől biztos abban - dacára az össze belépő eladásának -, hogy tényleg eljött ismét az Ön ideje?
Különböző felméréseket végeztünk, és ezek mind azt igazolták, most kell visszatérni. Ráadásul bebizonyosodott, hogy egy gála mindenképpen sikerre van ítélve, ha szerepel benne egy jól felépített helyi ökölvívó. Nagy Sanyi szegedi, most ő képviseli majd a hazai versenyzőt a ringben, és hihetetlen az érdeklődés a meccsére.

Ráadásul újra televíziós háttérrel...
Aki ebben a szakmában sikeres akar lenni, annak remek médiakapcsolatokkal kell rendelkeznie. Korábban rájöttem már arra, egy menedzser, egy cég és a hozzá tartozó ökölvívók akkor lehetnek sikeresek minden téren, ha a gálájukat közvetíti a televízió. Korábban a Tv2, most a Sport Tv a partnerem, de úgyis mondhatnám, amíg az első esetnél házasságban, addig most egyelőre élettársi kapcsolatba kerültem egy csatornával.

A tárgyalások flottul zajlottak a sportcsatorna? Ez már csak azért is érdekes, mert a Sport Tv folyamatosan közvetít profi gálákat, s teszi ezt magyar bunyósok szakkommentálásával!
Amikor azt láttuk, hogy megérett az idő a próbálkozásra, körülbelül egy hét alatt megegyeztünk mindenben. A kedvező feltételek mellett elsősorban azért döntöttem a Sport Televízió mellett, mert országos lefedettségű, két és fél millió háztartásban jelen van. Fontos szempont volt az is, hogy az eseményeinket minél többen lássák. Most már rajtunk a sor, hogy a lehető legmagasabb szinten kiszolgáljuk a nézőket. Kiderült, közösen bízunk abban, hogy az a fajta, építkezős módszer, ami egyszer már bevált, most is sikerre vezethet. Hisszük, hogy a nézettségre is jellemző lesz az emelkedő tendencia.

Miért pont ezek a bunyósok azok, akik bizalmat kaptak most Öntől?
Én mindig is a brusztolós bunyósokat kedveltem, mert azt vallom, igazi pezsgést ők tudnak teremteni egy gálán. Persze ez nem azt jelenti, hogy a ring technikai virtuózait, mint például Kovács Kokó Istvánt ne ismerném el maximálisan, ne tartanám őket a sportág legnagyobbjai között számon. Például Bedák Zsolt kifejezetten szerethető ökölvívó, de ugyanúgy közönség kedvenc válhat ismét Kovács Vipera Attilából, vagy a jelenleg veretlen, kőkemény Kelemen Balázsból.

Régi ismeretségünk okán gyanítom: legalább az év végéig minden percre pontosan le van szervezve...
Ezzel a szokásommal most sem szakítottam, és 2013. december 31-ig összesen öt gálánk lesz, és októberig már az is megvan a fejemben, hogy kik fognak bokszolni. Ez a szám pont egészséges ahhoz, hogy a szurkolókat felébresszük, és újra odaszoktassuk a sportcsarnokok nézőtereire, illetve a televízió képernyője elé. Hat bokszolóval számolok, őket rotálom az év során.

Melyik gálája durranhat a legnagyobbat?
Kovács Kokó István fantasztikus munkájának és lobbi tevékenységének köszönhetően a WBO augusztus 26-29-e között Budapesten tartja a kongresszusát. A szervezet valamennyi vezetője és tisztségviselője itt vendégeskedik, és a terveink szerint az első napon, azaz augusztus 26-án este egy exkluzív helyszínen, zártkörű gálát szervezünk, melyet összesen 800-1000 ember tekinthet meg. Az általunk menedzselt bunyósok közül ketten címmeccset vívhatnak, de hogy ki az a kettő, még nem dőlt el. Ha igazak a hírek, és tényleg Budapestre érkeznek a kongresszusra, akkor olyan világsztárok is jelen lesznek a nézőtéren, mint Wladimir Klitschko, vagy Oscar de la Hoya.

Visszatérve a hétvégi, szentesi gálához. Miért volt arra szükség, hogy a jól bevált cég, a Félix Promotion helyett egy új, a Ferobox Event legyen a rendezvény szervezője?
Egyszerűen úgy döntöttünk üzlettársammal, Bertók Róberttel, hogy a Félix Promotion a hozzánk kötődő sportolók - nemcsak ökölvívók - média és érdekképviseletét látja el, addig a Ferobox kizárólag az ökölvívók menedzselésével és a gálák szervezésével foglalkozik.

Védencei közül - természetesen a bunyósokon kívül - kivel lehet majd szombat este a szentesi sportcsarnokban találkozni?
A magyar tornasport jelenlegi legnagyobb alakja, az olimpiai, világ-, és Európa-bajnok Berki Krisztián életében először lát majd élőben profi ökölvívó mérkőzést. Noha nem tartoznak hozzám, de a szegedi férfi vízilabdacsapat tagjai is ott lesznek, hogy szorítsanak Nagy Sanyi sikeréért. (B.Molnár László - Népszava)
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32780
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel