Pofonzuhatag a nagy semmiből: David Haye gyors kiütéssel nyert

2010. 11. 14. 01:25
Pofonzuhatag a nagy semmiből: David Haye gyors kiütéssel nyert

A Boksz Világszövetség (WBA) nehézsúlyú világelsője, a nagyszájú David Haye megvédte vb-övét a manchesteri éjszakában, miután a 3. menetben TKO-val megállította honfitársát, a veterán olimpiai bajnok Audley Harrisont (27 győzelem – 5 vereség).

Óriási verbális háború előzte meg a két nehézsúlyú csatáját, amely miatt a brit közvélemény nagy érdeklődéssel várta az angol házidöntőt. Amolyan „év mérkőzése” hangulat kerekedett a párharcból, ami a meccs előtt látszólag feledtette a kihívó korábbi kínos kudarcait is.

Komoly szakemberek, bokszolók fejtették ki, hogy mennyire kétesélyes a Haye-Harrison meccs, hiszen osztottak szorzottak, esélyt latolgattak. És ami meglepő, nagyon kevesen merték kimondani, hogy csak valami fatális véletlennek kell történnie ahhoz, hogy a 39 éves olimpiai bajnok kezét emeljék magasba a meccs végén. Paradox módon az egyik ilyen maga David Haye volt, aki az egyik őszinte pillanatában, amikor nem a meccs promócióját tartotta legfontosabbnak, elmondta, hogy nem akart Audley ellen harcolni, mert úgy érezte, senkit sem érdekelne kettejük mérkőzése.
David-Haye-v-Audley-Harrison.jpgDavid-Haye-v-Audley-Harrison.jpg

Az összecsapást mindkét bokszoló igen óvatosan kezdte. Ezt hívják tapogatózásnak, amikor „belövik” az ütőtávot, és leginkább arra figyelnek, hogy egy-egy mozdulatra mit reagál a másik. Ez a Haye-Harrison meccsen annyira jól sikerült, hogy gyakorlatilag nem történt semmi a nyitó körben – eltekintve néhány elsőkezes próbálkozástól. Aztán a másodikban sem nagyon akcióztak a felek, csak néhány jab volt, 1-1 feljegyezhető találattal. A mérkőzésvezető a menet felénél meg is állított a meccset, hogy több aktivitást kérjen az ökölvívóktól!

A harmadik körben végül Haye döntött úgy, hogy eleget tud ellenfeléről, hiszen az első perc végén elindult, és nem is állt le addig, amíg padlóra nem bombázta riválisát. Ez a menet felénél történt meg. Harrisonnak sikerült felállnia, de Haye folytatta a kivégzést, így az újabb pofonzuhatag után a mérkőzésvezető megszakította a lassan induló, de gyorsan befejeződő meccset (TKO).

A kiütésfelvétele - videó >>>
A meccs teljes felvétele - videó >>>

Ezzel a sikerrel Haye második alkalommal védte meg a Nyikolaj Valujevtől elvett övet. A 30 éves bokszoló legközelebb tavasszal lép kötelek közé, vagy az elrendelt kihívó Ruszlan Csagajev ellen, vagy címegyesítő mérkőzést vív az IBF/WBO világbajnok Vlagyimir Klicskóval.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32782
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel