Pintye Szabolcs visszavonult

2017. 08. 24. 11:40
Pintye Szabolcs visszavonult

Nem folytathatja ökölvívó pályafutását Pintye Szabolcs, a Felix Promotion veretlen középsúlyú versenyzője.

Nehéz, ugyanakkor logikus döntést volt kénytelen meghozni a 34. életévében járó budapesti ökölvívó, ám nem tehetett mást, hosszú ideje makacs sérülés akadályozza a versenyfelkészülését választott sportágában. „Egy éve volt az utolsó mérkőzésem, azóta a vállsérülésem miatt nem voltam képes egy felkészülést sem végigcsinálni. Pedig próbálkoztam mindennel, speciális injekciós kezeléssel, műtéttel, de ahelyett, hogy javult volna, állandósult a fájdalom. Nem egy olyan éjszaka volt, amit átvirrasztottam, mert képtelen voltam a fájdalomtól elaludni” - fogalmazott Pintye.

„Mást mond a szív, és mást az ész. Most ésszerű döntést kellett meghoznom, hiába gondolom úgy, hogy egy hosszabb pihenő után esetleg még képes lehetnék néhány mérkőzését megvívni. Egyszerűen nem tehetem meg a szurkolókkal, a menedzseremmel és mondjuk a felkészülést végigmelózó ellenféllel, hogy újra lemondok egy küzdelmet” - folytatta az ökölvívó. „Annak idején volt egy komoly gerincsérülésem. Három műtétem után senki nem gondolta volna, hogy visszatérek. Nekem sikerült, és az utolsó másfél évre, amikor még ringbe tudtam lépni, nagyon büszke vagyok. Így utólag be lehet vallani, az orvosok nem támogatták a karrierem folytatását, és csak saját felelősségemre bokszoltam. Megérte, mert magyar bajnok lehettem!”

Pintye Szabolcs pályafutását sok ember segítette, néhányukat, visszavonulása apropóján, személy szerint is megemlítette. „Nagyon köszönöm a támogatóimnak, szponzoraimnak, akik a mai napig mellettem vannak, edzőmnek, Berki Ferencnek, aki új lendületet adott, amikor legutoljára közösen újrakezdtük a felkészülést. Menedzseremnek, Rácz Félixnek is nagyon köszönöm, hiszen 32-33 évesen szavazott ismét bizalmat, és hitt bennem egy olyan szituációban, amikor már kevesen tették volna meg ugyanezt. Családomnak, barátnőmnek is köszönöm, hiszen a legnehezebb pillanatokban is segítettek, támogattak.”

Pintye, sikeres amatőr pályafutását követően, 2006-ban kezdte meg karrierjét a hivatásos ökölvívók táborában, s noha többször is évek teltek el két mérkőzése között, remek küzdelmekkel ajándékozta meg a sportág szerelmeseit, 2016 tavaszán bajnok lett középsúlyban. Profiként 15 mérkőzésen vett részt, ebből 14 alkalommal győztesen hagyta el a küzdőteret, egyszer döntetlent ért el.

a Felix Promotion közleménye, www.felixpromotion.com
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9285
Dana elintézi, hogy Khabib még egy mérkőzést vállaljon?
7487
Deontay Wilder azt állítja, hogy Tyson Fury mindkét meccsükön csalt
6258
Mike Tyson visszatérő mérkőzése itthon is látható lesz
3966
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel