Pénteken Bacskai-Káté az OB elődöntőjében

2016. 12. 08. 18:01
Pénteken Bacskai-Káté az OB elődöntőjében

Pénteken a címvédő Bacskai és a tízszeres bajnok Káté elődöntőjével folytatódik az ökölvívó bajnokság.

A Gerevich Aladár sportcsarnokban a második nappal folytatódott a 93. Papp László felnőtt férfi ökölvívó országos bajnokság. Ezen a napon a sorsolás alapján 31 pár lépett ringbe, de az Európa-bajnoki bronzérmes Csóka Nándor mérkőzés nélkül jutott tovább (52 kg). Akárcsak tavaly, idén is a 69 kg a leginkább várt súlycsoport, köszönhetően a három kitűnőségnek, a tavalyi bajnokság első három helyezettjének, Bacskainak, Vadásznak és Káténak. Nos mindhárman győztek ma és így kialakult az elődöntő párosítása: Bacskai-Káté és Vadász-Képíró. A Bacskai-Káté meccsre fájt mindenki foga egy évvel ezelőtt, de akkor Vadász az elődöntőben közbeszólt és legyőzte Kátét, az FTC öklözőjét. Idén viszont létrejön a riói szereplő, bajnoki címvédő, Európa-bajnok Bacskai Balázs és a kétszeres világbajnoki bronzérmes, tízszeres magyar bajnok Káté Gyula találkozója, a pénteken 15 órakor kezdődő elődöntők folyamán futnak össze. 
 
52 kg Csóka Nándor (Gladiátor Akadémia M1 Fitness) - Dodo Norbert (Dunai Ökölvívó SE) mérkőzés nélkül nyert Csóka
52 kg Szabó Erik (Kőbánya) - Virbán Martin (Madárfészek-UTE) TKO 1
52 kg Szabó Krisztián (Kőbánya) - Szabó Áron (Kecskemét) TKO 3
52 kg Tonté Jenő (Varjú Box Klub) - Szaka István (Madárfészek Tápiómente) TKO 2
 
60 kg Szűcs Roland (DVSC) - Kovács Richard (Nyíregyháza) TKO 2
60 kg Serbán Henrik (G-VGY) - Bagó János (Pécs) 1-4
60 kg Gombkötő Tamás (Madárfészek Akadémia) - Könnyű Richárd (Eger) egyhangú pontozás
 
64 kg Fodor Milán (Vasas-Süllős) - Károly Csaba (Nagykanizsa) egyhangú pontozás
64 kg Szilágyi Zoltán (Kőbánya) - Holczinger Alex (Vasas-Süllős) egyhangú pontozás
64 kg Sarcia Nicola (KSI) - Varga Roland (Varjú Box Klub) egyhangú pontozás
64 kg Németh István (Madárfészek Alapítvány Akadémia Csepel Boksz Klub) - Tóth Richárd (Kaposvár)  1-4
 
69 kg Bacskai Balázs (Vasas-Süllős) - Király Viktor  (FTC) TKO 3
69 kg Houimli Szemir (KSI) - Káté Gyula (FTC) TKO 3
69 kg Vadász András (KSI) - Sárközi Attila (Győri Gladiátor) egyhangú pontozás
69 kg Képíró Ádám (Vasas-Süllős) -Pink András (Szeged) egyhangú pontozás
 
75 kg Hegyi Barnabás (vasas-Süllős) - Wittmann Ferenc (Gladiátor Alapítvány Akadémia Oroszlány)
TKO 1
75 kg Lázár Ábrahám (Kecskemét) - Árpád Viktor (Madárfészek Alapítvány Akadémia  Vasas) 2-3
75 kg Kovács Pál (Hódmezővásárhely) - Oroyovwe Onoriode Isaac (Szeged) 3-2
75 kg Bgdasaryan Shagen( Kőbánya) - Tóth Ádám (DVSC) 1-4
 
81 kg Tallósi Péter (Madárfészek Alapítvány Akadémia  Honvéd Sashegy) - Al-Beg Mohamed Semi (KSI) egyhangú pontozás
 
A program további kilenc mérkőzéssel folytatódik a 81, a 91 és a +91 kg-ban. Az elődöntőket pénteken 15 órakor rendezik a Gerevich Aladár sportcsarnokban.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32874
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5719
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4342
Ifj. Süllős Gyula, a küzdősportok mecénása
1497
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel