Pavlik menedzsere Warrennek: lássuk a pénzt

2011. 01. 11. 12:59
Pavlik menedzsere Warrennek: lássuk a pénzt

Korábban már beszámoltunk arról, hogy Frank Warren szeretne egy küzdelmet a korábbi középsúlyú világbajnok Kelly Pavlik (36-2), és védence, az olimpiai bajnok James DeGale (9 győzelem – 0 vereség) között. Pavlik menedzsere kijelentette, várják Warren konkrét ajánlatát.

„Ha Warren letesz az asztalra 3-4 millió dollárt, akkor rendben” – mondta Cameron Dunkin menedzser, aki szerint azért nem ártana, hogy DeGale-nek több időt adna Frank Warren a fejlődésre, nehogy úgy járjon, mint Andy Lee, aki 2008-ban szintén egy Pavlik meccsről álmodott, de Brian Vera egy kiütéssel felébresztette.

A menedzser elmondta, hogy Pavik nagyközépsúlyban folytatja karrierjét, és már nem vállal több középsúlyú küzdelmet. Pavlik, aki most úgy 80 kiló körül van, az elmúlt héten jött ki az elvonóról, és már készül a visszatérésre.

„Már edz, de a rehab alatt sem hagyta abba az edzéseket. Ma lesz az első nap, amikor lemegy az ökölvívó terembe, és majd meglátjuk, hogy mikor lesz kész a visszatérésre. Hamarosan a Top Rank-kel is egyeztetünk, hogy merre tovább.”

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
678
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4405
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel