Oscar szerint Lemieux ki fogja ütni Golovkint

2015. 09. 24. 23:37
Oscar szerint Lemieux ki fogja ütni Golovkint

Október 17-én, New Yorkban rendezik a Gennady Golovkin - David Lemieux címegyesítést.

A különleges párharc során két hatalmas ütőerejű világelső csap össze; a kazah Gennady Golovkin (33 győzelem – 0 vereség) a WBA és a WBC interim öveit birtokolja, míg a kanadai David Lemieux (34 győzelem – 2 vereség) az IBF középsúlyú világelsője.

A közelgő küzdelemről a Golden Boy Promotions első embere, Oscar De La Hoya nyilatkozott Lemieux kanadai nyilvános edzése után. „Élete küzdelme következik, amit már nagyon vár, hiszen ez őt egy következő szintre emeli. Nem lesz könnyű harc, de David nyerhet” - fogalmazott a promóter. „Mindkét srác bajnok, és az összecsapásukon a közönség biztosan nyerni fog.”

Oscar azt is elmondta, hogy miben látja Lemieux győzelmi esélyeit. „Mindenki hozzászokott ahhoz, hogy Gannady az, aki megy előre, és ő az agresszor, de nem hiszem, hogy ezt David-del meg tudja tenni. David fogja nyomás alatt tartani, és ebből lesz előnye.”

„David nagy ütésekkel fog operálni, és úgy érzem, ki fogja ütni Golovkint. GGG még nem találkozott olyan erős, és okos harcossal pályafutása során, mint David Lemieux” - jelentette ki Oscar.

Az október 17-i esemény lesz Golovkin első olyan meccse, melyet az HBO úgynevezett PPV (Pay-per-view) konstrukcióban fog sugározni; a korábbi bejelentés szerint 49 dollár 95 centet kell fizetnie minden tévénézőnek, aki látni akarja a Golovkin-Lemieux párharcot.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5671
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32775
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel