Oscar: november 21-én háború lesz a ringben

2015. 10. 30. 15:55
Oscar: november 21-én háború lesz a ringben

November 21-én, Las Vegasban rendezik az esztendő végének legjobban várt párharcot, a Miguel Cotto - Saul Alvarez középsúlyú WBC vb-címmérkőzést.

Az összecsapás hihetetlen izgalmakkal kecsegtet, hisz két izgalmas stílusú, népszerű harcos méri össze erejét. A kihívó, a Golden Boy Promotions vállalkozáshoz tartozó, korábbi nagyváltósúlyú WBC/WBA világbajnok Saul Alvarez (45 győzelem – 1 vereség – 1 döntetlen) promótere, Oscar De La Hoya nagy meccset és Canelo győzelmét várja.

„Canelo Alvarez készen áll november 21-ére. Többször jártam az edzőtáborában, nagyszerűnek nézett ki, nagyon erősnek és gyorsnak” - fogalmazott Oscar. „Canelo már tíz éve profi ökölvívó, de még mindig csak 25 esztendős. Azt hiszem, a legjobb dolgok még csak most következnek a karrierjében. Sokat fejlődik minden évben, tanul a győzelmeiből, és tanult a vereségéből is.”

„Canelónak fontos az, hogy milyen nyomot hagy maga után, és tudom, hogy ha minden rendben lesz, akkor a rajongók úgy emlékeznek majd rá, mint az egyik legjobbra a sportág történetében. November 21-én háború lesz a ringben. Tűzijáték lesz, s a Cotto vs Canelo meccsre úgy fognak emlékezni, mint egy történelmi küzdelem Puerto Rico és Mexikó rivalizálásában”
- zárta gondolatait a promóter.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32774
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel